Vágólapra másolva!
Idén rendezik meg utoljára Imolában a San Marinó-i Nagydíjat, jövőre ugyanis már nem szerepel majd a Forma-1-es naptárban, vagyis 2005-ben csak egy verseny lesz Olaszországban. Ezt Bernie Ecclestone, az autósport elitkategóriájának első számú vezetője jelentette ki a Gazzetta dello Sportnak adott interjújában.

Az Enzo és Dino Ferrariról elnevezett pályán eddig 24 F1-es versenyt rendeztek, az első, 1980-ban azonban még Olasz GP volt. A Forma-1 történetének egyik legszomorúbb hétvégéje fűződik Imolához: 1994-ben az időmérő edzésen az osztrák Roland Ratzenberger, míg a futamon a rajongók emlékezetében mindmáig legendaként "élő" Ayrton Senna szenvedett halálos balesetet.

Emiatt idén számos ünnepséggel emlékeznek majd meg a brazilok legendás pilótájáról. A háromszoros világbajnok (1988, 1990, 1991) tiszteletére szervezett rendezvénysorozat tíz napot ölel fel, csúcspontja az imolai futam hétvégéje lesz április 23. és 25. között.

Ecclestone azt is elmondta, hogy a Brit Nagydíjnak otthont adó Silverstone sincs biztonságban. "Nincs sok jövője, hiszen egy öreg házhoz hasonlít a pálya. A szervezők azonban állandóan azt hajtogatják, hogy csak kisebb felújításokra van szükség - jegyezte meg a Forma-1 első számú vezetője."

Hozzátette: az idén először sorra kerülő Bahreini és Kínai Nagydíjjal nem ért véget a kategória terjeszkedése, 2005-től Törökország, míg 2009-től a Koreai Köztársaság is a helyszínek közé kerül, de Indiának sem kell sokat várnia. A naptár viszont nem bővülhet a végtelenségig, az új GP-k európai versenyek helyére kerülnek.

"Higgyenek nekem, Európa a következő tíz évben gazdaságilag a harmadik világ szintjére süllyed. A legkisebb esélye sincs arra, hogy felvegye a versenyt Kínával, Dél-Koreával vagy Indiával. Az ázsiai futamok esetében csak az idő-eltolódás okoz gondot az európai televíziós-közvetítések miatt - mondta Ecclestone.