Vágólapra másolva!
Könnyen megeshet, hogy a következő szezonban is Ralph Fiman lesz a Jordan-Ford egyik pilótája, miután az istálló és Jos Verstappen közötti tárgyalások kedden zátonyra futottak.

A 29 éves ír versenyző újabb szerződtetését a Jordan egyik főszponzora, a Benson and Hedges is támogatja, az előző világbajnokságon egy pontot szerzett pilóta pedig nagyon fogadkozik, hogy a versenysorozat összes pályájának ismeretében idén már sokkal jobb teljesítményre lenne képes.

Eddie Jordan ígérete szerint tíz napon belül eldönti, hogy ki lesz Nick Heidfeld csapattársa, habár az sem teljesen biztos még, hogy az előszerződéssel rendelkező német valóban csatlakozik a csapathoz. Firman vetélytársa a Renault skót teszpilótája, Allan McNish, akinek szerződtetését szintén támogatja a brit dohányipari vállalat. A Jordanhez közel álló források szerint a végső döntést egyetlen prózai szempont határozza majd meg: az a versenyző lesz a befutó, aki több pénzt hoz az anyagi gondokkal küzdő csapatnak.

A tíz együttes alkotta mezőnyből már csak az írek nem nevezték meg összeállításukat. Az eddig biztos érkezőnek tűnt Jos Verstappen menedzsmentje kedden jelentette be, hogy megszakítja a tárgyalásokat a Jordan-Forddal.