Vágólapra másolva!
Franciaország december végéig kapott haladékot a Nemzetközi Automobil Szövetségtől (FIA), hogy megoldja Forma-1-es futamával kapcsolatos nehézségeit, és azt a jövő évi versenyprogramban tartsa.

A FIA tanácsa pénteki, monacói ülése után annyit közölt: a viadalt megrendezik július 4-én, amennyiben két feltétel teljesülni látszik az év utolsó napján sorra kerülő megbeszélésen.

A FIA követelése, hogy köttessen meg egy szerződés a Forma-1 teljhatalmú ura, Bernie Ecclestone és a francia szövetség között, és a megállapodással - azaz a futam megrendezésével - az autósport elitkategóriájának minden csapata egyetértsen.

A Francia Nagydíjat eredetileg július 11-re írták ki, de az új elképzelések szerint egy héttel korábban kerülne sor a magny-cours-i viadalra, feltéve, ha a házigazdák felül tudnak kerekedni pénzügyi nehézségeiken.