Vágólapra másolva!
Pierre Dupasquier, a többi között a Forma-1-es Williams-, valamint McLaren-istállót abroncsokkal ellátó Michelin motorsportigazgatója szerint a Ferrari vádaskodásaival szétrombolta a 2003-as pontvadászatot. Maranellóban vésztervet készítettek, egyidejűleg fejlesztik majd az idei és 2004-es versenygépet.

Hosszú ideig emlékezetes marad az a botrány, amely a Forma-1-es Magyar Nagydíj után robbant ki: mint ismeretes, a Ferrari jelezte a Nemzetközi Automobil Szövetségnek (FIA), hogy a vetélytársak által használt Michelin-abroncsok használat során a megengedettnél szélesebbre kopnak. Szó szót, vizsgálat vizsgálatot követett, majd a cirkusz lezárult annyival, hogy a Michelinnek az idény hátralévő futamaira új keverékeket kellett előállítania.

Pierre Dupasquier, a francia gumigyár motorsportigazgatója azóta is füstölög, ha szóba hozzák előtte az ügyet, pedig igencsak elégedett lehetne: a Michelin pontosan 408 pontot szerzett idén, 192 egységgel többet, mint amennyit a nagy rivális Bridgestone. A mérete miatt csak zsebcirkálónak csúfolt Dupasquierre mindent lehet azonban mondani, csak azt nem, hogy elégedett lenne, ez a Sport1 internetes portálnak adott nyilatkozatából ki is derült.

"Vannak emberek a Forma-1-ben, akik egyszerűen mindent megtesznek a győzelemért. Ez így önmagában még nem is lenne elítélendő, csakhogy közben attól sem riadnak vissza, hogy másokat, ezzel együtt egész bajnokságokat tegyenek tönkre. Fogalmam sincs, honnan veszik ehhez a bátorságot, de hogy ne csak általánosságban beszéljek, elárulom: természetesen a Ferrariról van szó. Mélységesen csalódtunk a maranellóiakban, igencsak tisztességtelen, hogy amint elveszítik vezető pozíciójukat, mások lejáratásába kezdenek bele" - mérgelődött Dupasquier, akinek azért arra is volt ereje, hogy odaszúrjon egyet a Bridgestone-nak: "A japánok idén öngólt rúgtak maguknak, egyértelműen bebizonyosodott, hogy tévúton jártak."

Ha már szóba került a Ferrari, említsük meg, hogy az olaszok egy B tervet is kidolgoztak a márciusi idénykezdetre. Hiába jelentette ki nemrégiben Luca di Montezemolo (a Ferrari elnöke), hogy a 2003-as autó teljesítette küldetését, s már csak az F2004-es fejlesztésén dolgoznak, Jean Todt csapatfőnök másként döntött. A francia szakember arra utasította a mérnököket, hogy a 2004-es modell fejlesztése mellett az ideit is tökéletesítsék, F2003-GA-B kódjel alatt. A feladat az lesz, hogy az új, erősebb motort (jövőre egész versenyhétvégéket kell teljesítenie egyetlen erőforrásnak) összehangolják a régi kasztnival, valamint a keréktávolságot is le akarják rövidíteni néhány centiméterrel, amúgy Williams-mintára. Todt szerint minderre a biztonság miatt van szükség, elvégre egy új autónál sosem lehet tudni, mikor megy tönkre: márpedig a Ferrari nem engedhet meg magának még egy, az ideihez hasonlatos pocsék idényrajtot.