Vágólapra másolva!
Szinte biztos, hogy a Minardinál idén tesztpilótaként dolgozott olasz Gianmaria Bruni szerződést kap az istállótól 2004-re. Mario Andretti szerint az IndyCar idei bajnokának, Scott Dixonnak a Forma-1-ben a helye.

Valóra válhat Gianmaria Bruni álma, azaz a 22 esztendős pilóta jövőre a Forma-1 mezőnyének tagja lehet. Az olasz tavaly júliusban kötött tesztpilótai szerződést a Minardival, s akkor Paul Stoddart csapatfőnök azt nyilatkozta róla, "roppant tehetséges versenyző, aki készen áll arra, hogy megtegye az utolsó lépést a száguldó cirkusz felé".

Stoddart legutóbb már arról beszélt, hamarosan "meglesz" a gárda első 2004-es pilótája. "Úgy számolunk, hogy novemberben bemutatjuk a sajtó képviselőinek egyik versenyzőnket" - mondta az ausztrál üzletember. "Megsúgom, hogy Brunival már majdnem mindenben megegyeztünk." A faenzai kiscsapatnál kezdte egyébiránt karrierjét Jarno Trulli és Giancarlo Fisichella is, ezt alapul véve meglehetősen jók Bruni kilátásai.

Idén Jos Vertappen-Nicolas Kiesa felállásban fejezte be az idényt az együttes, s Stoddart elárulta, mindkettejükkel zajlanak a tárgyalások, igaz, a holland szívesebben menne a Jaguarhoz. A Minardinál természetesen a legfontosabb tényező az, ki mennyi pénzt tud magával vinni, a csapatot ugyanis a megszűnés veszélye fenyegeti.

Amennyiben Bruni valóban szerződést kap 2004-re, természetesen újoncnak számít majd a melbourne-i idénynyitón. A legendás Mario Andretti szerint még egy "zöldfülűnek" lenne helye a mezőnyben, mégpedig az IndyCar idei bajnokának, Scott Dixonnak. Andretti úgy véli, a Ganassi sztárja elég tehetséges ahhoz, hogy a Forma-1-ben is megállja a helyét, ugyanakkor ha sikeres akar lenni, még most kellene váltania. Andretti márpedig tudja, mit beszél, azon kevesek közé tartozik ugyanis, akik a száguldó cirkuszban s az IndyCarban is világbajnokok tudtak lenni.

"Dixonról csak jókat tudok mondani, ritka nagy tehetséggel áldotta meg a sors" - dicsérte az új-zélandit Andretti. "Csak remélhetem, hogy nem marad sokáig az IndyCarban, az oválpályákon nem tud tovább fejlődni. Ahogy hallottam, 2005-ben maga is elképzelhetőnek tartja a váltást, a helyében annál egyetlen perccel sem várnék tovább." Dixont 2004-ben még érvényes szerződés köti a Ganassi Racinghez.