Társoldalunk:

Damon Hill az egekig magasztalta Schumit

Michael Schumacher egykori nagy ellenfele, Damon Hill fantasztikusnak tartja a német hatodik világbajnoki címét, aki ezzel egy időben kijelentette, nem akar Forma-1-es csapatfőnök lenni. A Ferrari tesztpilótát keres, eközben 50 ezer szurkoló előtt ünnepelte meg világbajnoki címeit, ám könnyen meglehet, hogy elveszti Nick Tombazist: az aerodinamikai munkák egyik felelősére a McLaren készül lecsapni.

Noha Michael Schumacher és Damon Hill sosem voltak jó barátok, annyira rossz azért nem volt a viszonyuk, mint ahogy azt a sajtó (különösen a brit) annak idején beállította. Emlékezetes, 1994-ben a német ellenfele pályán kívülre tessékelésével szerezte meg első világbajnoki címét, s a hírek ezek után másról sem szóltak, mint hogy a két pilóta mennyire utálja egymást.

Mint említettük, nem ettek egymás tenyeréből, ám egyiküknek sem jelentett problémát elismerni, ha a másik jobb volt. Hill, aki a britek utolsó világbajnoki címét szerezte 1996-ban, nem is maradt adós a dicséretekkel Schumi hatodik világbajnoki címe kapcsán. "Michael minden idők legjobb pilótája" - idézte a Sunday Mirror Hillt. "Hatodik világbajnoki címével egy utolérhetetlennek tetsző rekordot döntött meg, de az erőnlét és felkészülés tekintetében is új normákat állított fel. Teljesítménye egyszerűen fantasztikus."

Schumacherrel kapcsolatban egyre többen emlegetik a visszavonulást, amely az érintettből többnyire heves ellenkezést vált ki. A német mindazonáltal elárulta, bukósisakjának szögre akasztása után bizonyosan nem lesz csapatfőnök, azaz Jean Todt utódja. "Számomra túl sok a politika ebben a játékban, főnökként nem állnám meg a helyem. Néhány év múlva egészen másképp néz majd ki az életem" - árulta el a Bildben, majd hozzátette, családja társaságában szeretné bepótolni azt a néhány évet, amit a versenyzéssel "elvesztegetett".

Szintén a Ferrarihoz kapcsolódik a hír, miszerint a gárda tesztpilótát keres Luca Badoer mellé. Ismeretes, az olasz idei partnere, Felipe Massa 2004-ben már a Saubert erősíti, az olaszoknak azonban feltétlenül szüksége van még egy "segéderőre". Luciano Burtit, valamint a Renault-tól távozó skót Allan McNisht emlegetik lehetséges befutóként, utóbbi az Autosport magazinnak nem kívánta megerősíteni a hírt. Burti esélyeit növeli, hogy 2002-ben már dolgozott tesztpilótaként az együttesnél, csökkenti viszont, hogy tavaly "munkanélküli" volt a Forma-1-ben.

A maranellóiak vasárnap megünnepelték Michael Schumacher hatodik s saját, zsinórban ötödik diadalukat, nem kevesebb, mint 50 ezer drukker lelkes ünneplése mellett. Az apropót a Mugellóban rendezett Maserati Világdöntő jelentette, ezen mindenki megjelent, aki a Ferrarinál számít: ott volt Michael Schumacher, Rubens Barrichello, Felipe Massa, valamint Luca Badoer is, s az örjöngő nézők előtt néhány kört is megtettek az idei négykerekűvel.

Végezetül szóljunk arról, hogy az ITV brit televíziós csatorna szerint a McLaren az MP-19 kódjelű autójának fejlesztéséhez le akarja igazolni Nick Tombazist, a Ferrari egyik aerodinamikai felelősét. A görög szakember júniusban elhagyta a Scuderiát, hogy teljesítse kötelező katonai szolgálatát: a pletykák szerint a McLaren ez idő alatt kereste meg ajánlatával, amelyet olyan vonzónak talált, hogy a Ferrarinál azonmód lemondott az aerodinamika-főnöki tisztről. A hírek szerint a Renault-hoz készült visszatérni, amely alakulatnál a Ferrari előtt dolgozott, ám egyelőre még nem döntött véglegesen a jövőjéről.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK