Vágólapra másolva!
Jarno Trulli volt a leggyorsabb a Forma-1-es Japán Nagydíj első időmérő edzésén, amelyen a világbajnoki címért harcoló Michael Schumacher harmadik, míg Kimi Räikkönen ötödik lett.

Az összetett versenyt 9 pontos előnnyel kezdő M. Schumacher nyitotta a száguldást, s mért körét nyugodtan, nagyobb hiba nélkül teljesítette 1:30.464 p-es idővel, amivel a leggyorsabb lett volna az első szabadedzésen. Ezután egyetlen vetélytársa, Kimi Räikkönen következett, de lényegesen lassabban száguldott, az első szektorban közel 4 tizedes hátrányba került, majd ezután felgyorsult, de csak megközelíteni tudta a Ferrari ötszörös világbajnok német világsztárját.

A világbajnoki esélyét Indianapolisban elveszítő Juan Pablo Montoya elmaradt a várakozásoktól, esélye sem volt a jó eredményre. Csapattársa, Ralf Schumacher próbálta megmenteni a végső sikerre pályázó Williams-BMW becsületét, a második szektorra "átvette" a vezetést, s a célig meg is őrizte előnyét, átmenetileg az élre került. A nyitó kvintett utolsó tagja, Rubens Barrichello remekül kezdett, az elején majdnem két tizedes előnyre tett szert, de ezután visszaesett, s csak Montoyát tudta megelőzni.

A Hungaroringen győztes Fernando Alonso lemásolta a Ferrari brazil versenyzőjének példáját, az első szektorban a leggyorsabb volt, majd "lelassult", s a 4. helyre került. David Coulthard megemberelte magát, az idei szerényebb eredményei után váratlanul gyors volt, s csak a Schumacher fivérek előzték meg. A szabadedzésen leggyorsabb Jarno Trulli ismét remekelt, a pálya első szakaszán a legjobb volt, majd előnyét a másodikban s a hajrában is megőrizte, s az élre került. Mark Webber idén már számos edzésen okozott kellemes meglepetést, most azonban nem volt erre esélye, senkit sem előzött meg az előtte "futó" nyolc pilótából. Heinz-Harald Frentzen sem okozott szenzációt, de ezt valószínűleg még legfanatikusabb szurkolói sem várták.

A mezőny második feléből senki sem került a legjobbak közé, vagyis nem borult a papírforma.