Társoldalunk:

Jordan: Baumgartner az egyik jelölt

Két nappal Frank Tamás menedzser magyarországi bejelentése után a Jordan Grand Prix Forma 1-es csapat is tényként közölte, hogy Baumgartner Zsolt az egyik pilótajelöltjük a 2004-es szezonra. Ezt Helen Temple, az ír istálló sajtó- és PR főnöke jelentette ki.

Mindent Baumgartnerről

A Jordan Grand Prix jelenleg kereskedelmi és technikai lehetőségeit értékeli a 2004-es szezonra vonatkozóan, ezeknek egyik része a versenyzők személye. Baumgartner Zsolt az egyik jelölt, a Magyar és az Olasz Nagydíjon mutatott meggyőző teljesítménye és a csapat tesztprogramjához nyújtott nagyon hasznos segítsége alapján. A Jordan a versenyzőkről szóló döntését a szokásoknak megfelelően az új autó bemutatásával egy időben ismerteti 2004 elején, addig a bizalmas versenyzői tárgyalásokról részleteket nem hoz nyilvánosságra - szerepel Helen Temple-nek az MTI-hez eljuttatott elektronikus levelében.

A Népszabadság pénteken azt írta a sajtófőnökre hivatkozva, hogy a Jordan-Ford nem tett szerződési ajánlatot Baumgartner Zsoltnak, jóllehet Helen Temple nyilatkozata, amelyet szerdán adott a Reutersnek, közel sem tagadja a megkeresést, inkább csak általánosságban foglalkozik a kérdéssel.

A magyar versenyző a Sauber-Petronashoz távozó Giancarlo Fisichella helyére kerülne az ír istállóban, a megállapodáshoz már "csak" a szponzorok megfelelő támogatására lesz szükség. 

A 22 éves magyar tehetség a múlt héten a Jordan-Ford meghívásának megfelelően Indianapolisban tartózkodott az Amerikai Nagydíjon, s két fontos megkeresés is "befutott" hozzá. A pályafutását régóta élénk figyelemmel kísérő s számára már számos lehetőséget biztosító Eddie Jordan korábban többször kijelentette, hogy alkalmasnak találja Baumgartner Zsoltot a Forma-1-es szereplésre, s ennek újabb jelét adta a tengerentúlon.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK