Vágólapra másolva!
Ralf Schumacher, a Forma-1-es Williams-istálló német pilótája a frankfurti autókiállításon tartott sajtótájékoztatóján közölte, a korábbi híresztelésekkel ellentétben még nem hosszabbította meg szerződését. Módosítások történtek a jövő hétvégén esedékes Amerikai Nagydíj menetrendjében.

"Azt hiszem, az itt megjelentek közül már sokan biztosra vették, hogy megszületett új szerződésem" - mondta Schumacher az újságíróknak. "Az aláírás azonban egyelőre nem történt meg, néhány dolgot még rendezni kell."

A Williams pilótájának nyilatkozata homlokegyenest ellentmond menedzsere, Willi Weber korábbi kijelentésének, miszerint az új megállapodás megszületett, s a fizetés kérdésében is kompromisszumra jutottak a felek. "Immáron minden világos, Ralf szerződését 2006-ig hosszabbítottuk meg" - idézték annak idején Webert a Sport Bildben.

Schumachert illető hír még, hogy noha a német egészségügyi problémák nem tudott részt venni a múlt vasárnapi Olasz Nagydíjon, biztos benne, hogy az indianapolisi futamra felépül, egyúttal cáfolta azokat az értesüléseket, amelyek szerint a tengerentúlon is a tesztpilóta Marc Gené versenyezne helyette.

"Mindent megteszek, hogy újra egészséges legyek, nem kérdéses, hogy Indianapolisban visszatérek. Minden mást állító híresztelés hamis" - szögezte le a világbajnoki pontverseny negyedik helyén álló versenyző.

Az említett Amerikai Nagydíj szervezői a kedvezőbb nézettségi adatok reményében egyébiránt több módosítást is végrehajtottak a futam menetrendjében. Az időeltolódás miatt a rajtsorrendről döntő második időmérő edzés késő este (magyar idő szerint 21 órától) kerülhetett volna adásba Európában, a mostani változtatással, az egy órával korábbi kezdéssel viszont talán a legkedvezőbb "helyre" került. A szervezők a második nap teljes műsorát előrehozták hatvan perccel.

A magyarországi adást ez nem érinti, mert valamennyi eseményt az előzetesen jelzettek szerint felvételről közvetít a jogokkal rendelkező televíziós társaság. Az [origo]-n ellenben - a megszokott módon - élőben izgulhatják végig a verseny történéseit az érdeklődők.

Az Amerikai Nagydíj módosított programja (magyar idő szerint):

szeptember 26., péntek:
négycsapatos teszt: 15:30 ó
első szabadedzés: 18 ó
első időmérő edzés: 21 ó

szeptember 27., szombat:
második szabadedzés: 15 ó
harmadik szabadedzés: 16:15 ó
második időmérő edzés: 20 ó

szeptember 28., vasárnap:
Amerikai Nagydíj: 20 ó