Vágólapra másolva!
A Magyar és az Olasz Nagydíjat is kihagyó Ralph Firman szerdán és csütörtökön részt vesz a Jordan-Ford silverstone-i Forma-1-es tesztjén. Az istálló másik képviselője az olasz Giancarlo Fisichella lesz. Ralf Schumacher biztos abban, hogy a jövő hét végén indulhat az indianapolisi Amerikai Nagydíjon, pedig sokan éppen az ellenkezőjét várják.

A 28 éves ír versenyző augusztus 23-án, a Hungaroringen szenvedett súlyos balesetet a szabadedzésen, ezért nem indult a második időmérőn és egy nappal később a futamon. Utána egyre jobban javult az állapota, s napokon át azt hajtogatta, hogy a monzai Autodromo Nazionalén már újra láthatják őt a pályán a szurkolók.

Csütörtökön délután "robbant a bomba", az FIA orvosi bizottságát vezető Sid Watkins professzor nem adott engedélyt az indulására, s Firman helyett a Magyar GP-hez hasonlóan Baumgartner Zsolt jutott hatalmas lehetőséghez. A 22 éves magyar tehetség élt is az eséllyel, tizenegyedik lett Monzában.

Az ötszörös világbajnok, s az idei összetett versenyt két futammal a befejezés előtt hárompontos előnnyel vezető Michael Schumacher volt a leggyorsabb a spanyolországi (Jerez) teszt első napján. Az összetettben hétpontos hátránnyal harmadik Kimi Räikkönen Barcelonában diadalmaskodott.

Jerez, 1. nap:
1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:19.265 perc - 100 megtett kör
2. Heidfeld (német, Sauber-Petronas) 1:20.211 - 62
3. Zonta (brazil, Toyota) 1:21.110 - 75

Barcelona, 1. nap:
1. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 1:17.118 p - 105 megtett kör
2. Coulthard (skót, McLaren-Mercedes) 1:17.147 - 93
3. Wurz (osztrák, McLaren-Mercedes) 1:17.220 - 71
4. Montagny (francia, Renault) 1:17.785 - 105
5. da Matta (brazil, Toyota) 1:17.867 - 101