Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Ferrari-istálló továbbra is fontolgatja, hogy megtámadja az idény korábbi versenyeinek végeredményét. Jean Todt csapata annak dacára lépné meg ezt, hogy a vasárnapi Olasz Nagydíjon újra felállhatott a dobogó tetejére.

Még a Magyar Nagydíj után történt, hogy a Ferrari jelezte a nemzetközi szövetségnek (FIA): álláspontjuk szerint a Michelin által használt abroncsok nem felelnek meg a szabályoknak. Ross Brawn főmérnök kiemelte, a használat során a gumik a megengedett 270 milliméternél szélesebbre kopnak, az FIA ezért megváltoztatta a szabályokat: ezentúl nemcsak a futamok előtt, hanem azok után is ellenőrzik az abroncsok méreteit.

A szabálytalanság miatt a Ferrari kilátásba helyezte, az idény összes korábbi versenyét megóvja, ám úgy tűnt, véget ért a cirkusz, amikor bejelentették: a Michelin új gumikat készített az Olasz Nagydíjra, amelyek ellen már a szövetségnek sem volt kifogása. A McLaren ugyan tartott attól, hogy az új keverékekkel nem lesz majd annyira versenyképes, mint korábban, a vb-címre hajtó Williamsnél azonban kijelentették, az új abroncsok még a régieknél is jobbak.

Ennek ellenére hosszú idő ismét a bridgestone-osok, különösen a Ferrari pilótái domináltak Monzában, Michael Schumacher be is kasszírozta az önmaga, no meg a csapat számára is oly fontos első helyet. Jean Todt csapatfőnök ennek ellenére úgy nyilatkozott, Maranellóban továbbra sem tettek le arról, hogy megtámadják az idény korábbi versenyeinek végeredményét. "Ez egy lehetőség előttünk, s ha úgy adódik, ki is használjuk" - mondta a francia sportvezető.

Todt elárulta, november végéig kell csak eldönteniük, óvnak-e avagy sem. "A szabálykönyv 179B pontja kimondja, milyen méretű gumikkal lehet versenyezni. Vetélytársaink közül többen nem tartották be ezt az előírást, ezért készek vagyunk megtámadni a korábbi versenyek végeredményét. Persze csak végső esetben lépjük meg ezt, elsősorban a pályán szeretnénk megnyerni a világbajnokságot."

Sokan vélik úgy, a Ferrari csak azért robbantotta ki az egész ügyet, hogy amennyiben esetleg mégsem lesznek világbajnokok, a zöld asztal mellett bebiztosíthassák újabb címüket. "Egyesek furcsa gumikkal, míg mások regulákkal harcolnak az első helyért, nagy különbség a kettő között nincs. Ha akarjuk, élhetünk a szabályok adta lehetőségekkel, de igazándiból fogalmunk sincs, ezúton van-e esélyünk a sikerre."