Vágólapra másolva!

Baumgartner a 18. helyről rajtol Monzában

A pályafutása 55. edzéselsőségét ünneplő Michael Schumacher indul az első helyről vasárnap a Forma-1-es Olasz Nagydíjon a második, szombati időmérő edzés alapján. Második Juan Pablo Montoya, harmadik pedig Rubens Barrichello lett. Baumgartner Zsolt két pilótát megelőzve a 18. pozíciót szerezte meg, aki érdekesség: a minardis Kiesa mellett a Hungaroringen győztes Alonso (Renault) is az utolsó sorból startolhat.

A fejfájás miatt visszalépett Ralf Schumachert helyettesítő Marc Gené kezdte a gyakorlást, s jó idővel teljesítette gyors körét, vagyis eddig rászolgált a váratlanul jött bizalomra, hiszen a délelőtti második szabadedzésen 3. volt. A Minardi-Cosworth két versenyzője, Jos Verstappen és Nicolas Kiesa is alaposan elmaradt a spanyoltól. Ezután következett Baumgartner Zsolt, aki pontosan vezetett az 5.793 km-es pályán, így kvalifikálta magát a vasárnap 14 órakor kezdődő futamra. Csapattársa, Giancarlo Fisichella viszonylag jó eredményt ért el, de elképzelhető, hogy a Jordan-Ford más taktikát talált ki nekik.

"Elégedett vagyok az időeredményemmel, bár még jobban örültem volna, ha sikerül Verstappent is megelőznöm. Bízom abban, hogy a vasárnapi GP-n sem hibázok" - mondta Baumgartner Zsolt közvetlenül a célbaérkezés után.

Justin Wilson nem remekelt, majd jött az első sztár, a pénteken pocsékul szerepelt David Coulthard. A rutinos skót pilóta most sem váltotta meg a világot, alaposan elmaradt Genétől, igaz a többieknél lényegesen gyorsabb volt. Az 1997-ben világbajnok Jacques Villeneuve nagyjából elégedett lehetett monzai gyors körével, hiszen autója sokkal gyengébb a Willams és a McLaren kocsijainál, így ő sem tarthatott lépést Genével és Coultharddal. Nick Heidfeld idén sokat küszködött a Sauberrel, s ez alól a monzai kvalifikáció sem jelentett kivételt. Jenson Buttont nagyon sokan a Forma-1 egyik legtehetségesebb pilótájának tartják, s most bizonyított: alig maradt el Marc Gené idejétől, pedig a BAR-005 nem tartozik a mezőny legjobb autói közé.

A második tízes csoportból először Olivier Panis próbálkozott, s a Toyota erejéhez képest csak közepes eredményt ért el, míg Heinz-Harald Frentzen ideje sem hozta lázba a szurkolókat. A Hungaroringen győztes Fernando Alonsótól mindenki sokat várt, a fiatal spanyol azonban a második kanyarban megpördült, s noha utána folytatta a gyors kört, az inkább "sétakocsikázásra" emlékeztetett, mintsem Forma-1-es száguldásra. Csapattársa, Jarno Trulli azonban megmentette a Renault becsületét, feljött a második helyre, igaz akkor hatan még nem mentek ki a pályára. Az idei edzéseken már számos meglepetést okozó Mark Webber most elmaradt a várakozásoktól, csak közepes időt és helyezést ért el.

Kimi Ra:ikkönen kezdte az utolsó kvintettet, s végig rendkívül gyors volt, igaz, az első és a második szektorban csak minimális előnye volt Genével szemben, de végül átvette a vezetést. A finn a pálya leggyorsabb szakaszán 358.4 km/ó-ával repesztett! Cristiano da Matta a pénteki remeklés után szombaton csalódást okozott szurkolóinak, de utána jött az ötszörös világbajnok Michael Schumacher. A monzai közönség első számú kedvence hihetetlen tempóban száguldott - legjobbja 362.5 km/ó - , végig jobb volt Räikkönennél, s olyan idővel került az élre, amellyel még ő is tökéletesen elégedett volt, ezt jelezte a boldog ökölrázás. Következett csapattársa: Rubens Barrichello is fokozta a fanatikusok örömét, a 2. helyre került. Utolsóként a pénteken leggyorsabb Juan Pablo Montoya próbálkozott, az első és a második szektorban még a legjobb volt, de a végére "lelassult", s Michael Schumacher mögé szorult.

Az biztos, hogy vasárnap hihetetlen izgalmak várhatók, hiszen a világbajnoki címért harcoló M. Schumacher, Montoya és Räikkönen a mezőny elejéről indul!