Társoldalunk:

Ralf Schumi indulhat Monzában, Firmannek még várnia kell

Az orvosi vizsgálatok alapján Ralf Schumacher, a Williams-BMW pilótája indulhat a hétvégi Forma-1-es Olasz Nagydíjon. Ralph Firman, a Jordan-Ford versenyzője is átesett az első vizsgálaton, de az ő esetében a végső szót csak a csütörtök esti vizsgálat után mondja ki Sid Watkins professzor, a FIA orvosi bizottságának vezetője.

"Tökéletesen rendben vagyok, a fejfájásom is elmúlt, s nagy kedvvel készülök a monzai viadalra" - mondta Ralf Schumacher. "A csapat mérnökei már megállapították, mi okozta a balesetet, s mindent elkövettek a hiba kiküszöbölésére."  

A 28 éves pilóta múlt kedden, éppen a következő futamnak otthont adó monzai pályán rendezett teszten járt pórul: elveszítette uralmát autója felett, és a gumifalnak csapódott. A fiatalabbik Schumacher agyrázkódást szenvedett, de - saját felelősségére - már szerdán elhagyta a kórházat. Az istálló vizsgálata szerint a felfüggesztés hibája miatt történt a baleset.

Elmondása szerint Ralph Firman is jól van, s már alig várja, hogy ismét autóba ülhessen, az írnek azonban csütörtök estig várnia kell az engedélyre. Firman autójáról augusztus 23-án, a Magyar Nagydíj első szabadedzésén leszakadt a hátsó légterelő, s az irányíthatatlanná vált Jordan-Ford nagy sebességgel a gumifalnak csapódott. A versenyző sarka megsérült, emiatt nem folytathatta a viadalt. Ezért nyílt alkalom arra, hogy Baumgartner Zsolt első magyar Forma-1-es pilótaként indulhasson a második időmérő edzésen, majd a vasárnapi futamon. 

Az MTI értesülése szerint Firman szereplése még nincs eldöntve: a végső szót a csütörtök esti vizsgálat után mondja ki Monzában Sid Watkins professzor, a FIA orvosi bizottságának vezetője. "Mielőbbi gyógyulást kívánok csapattársamnak, és remélem, hogy indulhat az Olasz Nagydíjon. Amennyiben mégsem jön rendbe, akárcsak a Hungaroringen tettem, ezúttal is kész vagyok kisegíteni a Jordan csapatot" - mondta a távirati irodának Baumgartner Zsolt.

Firman a tökéletes felépülés érdekében kihagyta a múlt csütörtökön befejeződött monzai tesztelést az Autodromo Nazionalén. Szerdán Baumgartner (18. hely, 1:24.134 p), míg csütörtökön a svéd Björn Wirdheim (20. hely, 1:23.633) helyettesítette.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK