Vágólapra másolva!
Kimi Räikkönen szerint Michael Schumacher csak egy pilóta a sok közül, s kizárólag tapasztalatának köszönheti, hogy jelenleg is vezeti a világbajnoki pontversenyt. Valóban visszatér jövőre a Belga Nagydíj, a vallon gazdasági miniszter elárulta, hogy augusztus 29-én kerül sor a futamra.

A Forma-1-es McLaren-istálló finn pilótája, Kimi Räikkönen idén már sok borsot tört az ötszörös világbajnok Michael Schumacher orra alá, sokáig a világbajnoki pontversenyt is vezette. Jelenleg a harmadik helyen áll, hátránya kilenc pont a ferrarissal szemben, de még semmi nem dőlt el, akár világbajnok is lehet.

A vasárnapi Magyar Nagydíj előtt Räikkönen a lélektani hadviseléshez folyamodott, szavakkal próbálja elvenni Schumacher kedvét a versenyzéstől. Kijelentette, hogy szerinte nem a kerpeni a legjobb pilóta, legalábbis nem hajlandó ezt automatikusan "bevenni".

"Csak azért, mert nyert öt világbajnoki címet, még korántsem biztos, hogy Schumacher a földkerekség legjobb pilótája" - olvasható Räikkönen kissé meglepő nyilatkozata az F1Racing című internetes honlapon. A finn szerint csakis úgy lehetne megbizonyosodni az összes Forma-1-es pilóta tehetségéről, ha mindenki egy Ferrariban vagy McLarenben ülve (vajon a Williamst miért felejtette ki?) mutathatná meg, mit tud.

"Michael is csak egy pilóta, mint mindenki más, semmi több. Kétségtelen, hogy nagyon gyors, de rajta kívül vannak még jó néhányan, akik ugyanezt elmondhatják magukról. Csak a tapasztalata miatt nehéz őt megverni, nem könnyű ellene versenyezni" - tette még hozzá a 23 esztendős "ifjonc", aki a végső konklúzióval sem maradt adós: "Idén nem (csak) róla szól a világbajnokság, lám, mennyien esélyesek vagyunk még a végső diadalra."