Vágólapra másolva!
Német sajtóértesülések szerint megegyezés született Ralf Schumacher menedzsmentje és a Forma-1-es Williams-istálló között, így a német pilóta 2006-ig kék-fehér színekben rója majd a köröket. Fizetése ellenben évi hárommillió dollárral lesz kevesebb, mint eddig.

Hosszas huzavona után úgy tűnik, rendeződött Ralf Schumacher helyzete: a Bild című német napilap szerint már csak az aláírás hiányzik a 28 éves pilóta új szerződéséről, amelynek értelmében 2006-ig marad a kék-fehér alakulatnál. Pedig korábban még arról szóltak a hírek, hogy Sir Frank Williams olyannyira elégedetlen a kerpenivel, hogy alkalomadtán ki is dobná a csapatból: ez azonban még azelőtt volt, hogy az ifjabbik Schumacher a Kanadai Nagydíjon megkezdte volna sikersorozatát.

Emlékezetes, Montrealban övé lett a pole pozíció, majd a futamon második lett, hogy aztán a soron következő két versenyen (Európa és Francia Nagydíj) legyőzhetetlennek bizonyuljon. A menetelésnek köszönhetően a német összes kritikusa elhallgatott, sőt, Sir Frank Williams is úgy döntött, meghosszabbítja Ralf 2004 végén lejáró szerződését.

Csakhogy akadt valami, ami többek között a másik williamses, Juan Pablo Montoya szemét is szúrta: a fizetés. Sokak szerint aránytalanul sok pénzt markol fel idén (s jövőre) Ralf Schumacher (olyan 15 millió dollárt), s sikerek ide vagy oda, mutatott produkciója nincs arányban a kifizetett pénzösszegekkel. Éppen ezért a tárgyalások leginkább a pénzről szóltak, s Willi Weber, Ralf menedzsere a Német Nagydíj előtt igen optimistán nyilatkozott: azt sem tartotta kizártnak, hogy védence 2009-ig köt szerződést a Williamsszel.

Nos, a 2009-ből - állítólag - 2006 lett, s Ralfnak bizony jó néhány millió dollárról le kellett mondania. A Bild szerint 2005-től "csupán" évi kilencmillió dolláros juttatásban részesül, de a fizetési listán még így is igen előkelő helyen jegyzik majd a nevét. (Állítólag azonban hárommilliós kompromisszum született, így ténylegesen 12 millió dollárt kap majd kézhez.) Ahogy az ilyenkor általában szokásos, a Williams egyelőre tagadja a megegyezést, közleményük szerint az ügyben mostanság felmerült összes információ merő spekuláció. Ugyanakkor a bejelentés várható időpontját is kiszimatolták a szemfüles német újságírók, szerintük a szeptember 14-én esedékes Olasz Nagydíjon állnak majd az új kontraktussal a nyilvánosság elé.

A menedzser, Willi Weber sem kívánt a megállapodásról semmit elárulni, csupán annyit mondott, hogy "az új szerződés aláírása után végre mindkét fél nyugodtan dőlhetne hátra foteljében". Ralf Schumacher 53 pontjával jelenleg negyedik a világbajnoki pontversenyben, hátránya 18 egység élen álló bátyjával szemben. A német jelenleg a vasárnapi Magyar Nagydíjra készül, amelynek - elméletileg - az időmérő edzésen kiharcolt pozíciójához képest tíz hellyel hátrábbról vághat neki. A nemzetközi szövetség azért döntött így, mert szerintük a német hibázott a hockenheimi rajtbalesetnél, Ralf azonban másképp látja a történteket, ezért csapatával fellebbezett. A tárgyalássorozatot (szakértők szerint azonnali döntés nem várható) ezen a héten tartják, s a sportág történetében először egy tévétársaságot (RTL) is beengednek a tárgyalóterembe.