Vágólapra másolva!
Magyar szempontból sporttörténelmi eseményre került sor pénteken a Forma-1-es Német Nagydíjon: Baumgartner Zsolt, a Forma-3000-es nemzetközi bajnokságban szereplő Coloni Motorsport versenyzője a Jordan-Forddal részt vett az első szabadedzést megelőző kétórás tesztelésen. A magyar pilóta délután újra F3000-es autójába ült, s az időmérőn a kilencedik helyet szerezte meg.

A 22 éves tehetség 9. lett tizenegy indulóból, a leggyorsabbnak az olasz Jarno Trulli (Renault) bizonyult. Az autósport elitkategóriájában még sohasem jutott ilyen lehetőséghez magyar pilóta.

Forma-1-es autót már ketten próbálhattak ki a Magyar Nagydíj keretében: Baumgartner tavaly augusztus 18-án a Jordan, míg az 1988. június 24-én elhunyt Kesjár Csaba 1987. augusztus 9-én a Zakspeed csapat kocsiját vezette. Mindketten a futam napján köröztek a Hungaroringen.

Baumgartner azóta idén július 14-én az angliai Northamptonhoz közeli Santa Podban s négy nappal ezelőtt Silverstone-ban is gyakorolt a Jordan-Forddal, de a mostani volt a legjelentősebb teszt, mert ezúttal már nem egyedül körözött, hiszen a Renault, a Jaguar-Cosworth és a Minardi-Cosworth is a pályán volt.

Baumgartner összesen 44 kört tett meg a Jordan-Ford EJ 13-as autóján. Az elején gondjai voltak: nem sokkal a kezdés után leállt a motorja, s ezért hosszabb időt töltött a boxban, míg kijavították a hibát. A magyar pilóta fokozatosan javította legjobb idejét, s néhány pillanattal a vége előtt volt a leggyorsabb. Ami a legfontosabb, sikerült megelőznie két versenyzőt, köztük Nicolas Kiesát, a Minardi-Cosworth frissen szerződtetett dán pilótáját.

"A gyakorlás elején ugyan akadtak gondjaim az elektronikával, emiatt le is állt az autó, de a csapat nagyon gyorsan kiküszöbölte a hibát" - mondta Baumgartner. "Különféle gumikat és beállításokat próbáltunk, s a tesztelés végén mindenki elégedetten szólt a teljesítményemről. Külön öröm, hogy Eddie Jordan csapatfőnök megdicsért s vállon veregetett. Azt mondta, nagyon tetszett neki, hogy nem hagytam nyugodni és végig nyomás alatt tartottam Firmant."

"Ralph is odajött hozzám, megbeszéltük a délelőtti teszt legfontosabb momentumait, majd a végén elismerése jeléül nagyot csapott a vállamra. Ami a legfontosabb és legértékesebb volt a számomra: mindkét újoncot, Kiesát és Brunit megelőztem. A nap akkor lenne tökéletes, ha a délutáni Forma-3000-es időmérő edzésen sikerülne jó pozíciót kiharcolnom."

Nos, nem sikerült, Baumgartner ugyanis a kilencedik helyről rajtolhat a szombati Forma-3000-es Német Nagydíjon. "Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült előkelőbb helyenvégeznem - mondta a távirati irodának a Coloni Motorsport magyar pilótája. "Az átállás sikerült, hamar visszaszoktam a Forma-1-es Jordanból az F3000-es gépbe. Kisebb gondjaim voltak a fékkel, de remélem, holnapra ez is megoldódik, s bízom abban, hogy újra elcsípek egy jó helyezést."