Társoldalunk:

A Williams megfenyegette a McLarent

Miután a német sajtóban olyan híresztelések röppentek fel, hogy a Forma-1-es McLaren-istálló a Williams kolumbiai pilótájára, Juan Pablo Montoyára hajt, a kék-fehérek csapatfőnöke, Sir Frank Williams üzent kollégájának, Ron Dennisnek: elég volt a lopkodásból.

A Williams és a McLaren viaskodása hónapok óta, egész pontosan a szezon eleje óta tart. Ron Dennisék akkor kezdték "csábító hadjáratukat", előbb Werner Laurenzt, a motorfejlesztésekért felelős csapat főnökét, majd Gerhard Holy fejlesztőmérnököt csalogatták el szép pénzekért cserébe a kék-fehérektől, az idény közben pedig Ralf Schumacher versenymérnökét, Mike Wilsont állították a saját oldalukra.

A legfrissebb pletykák szerint a szakemberek után a Williams egyik versenyzőjét is kiszemelte magának a McLaren, a német sajtó már napok óta arról cikkezik, hogy Juan Pablo Montoya váltja David Coulthardot. Természetesen Sir Frank Williamshez is eljutottak ezek a hírek, a szakember pedig tőle szokatlan módon el is vesztette kicsit a hidegvérét: szerinte túl messzire mentek a wokingiak.

"Ron Dennis nagyon ostoba lenne, ha továbbra is ilyen piszkos módszerekkel játszana" - nyilatkozta Sir Frank Williams az auto, motor und sport című magazinnak. "Ezzel teljesen szétrombolná eddigi együttműködésünket, megszegné az íratlan szabályokat. A magam részéről alapelvem az, hogy mindazon pilóták és szponzorok, amelyeknek más csapatokkal érvényes szerződésük van, tabunak számítanak."

Montoyát egyébként nemhogy a McLarenhez, de egyetlen más csapathoz sem kívánja elengedni Sir Frank Williams, le is szögezte: "Juan Pablóval betonbiztos szerződésünk van 2004-re is, s a kontraktust semmilyen körülmények között nem vagyok hajlandó felbontani." Sajtóértesülések szerint egyébként Montoya menedzsere áll annak hátterében, hogy a McLaren ajánlattétele kiszivárgott, a kolumbiai ugyanis feleannyit keres, mint csapattársa, Ralf Schumacher, azaz a leleményes szakember így próbálja védence fizetését feltornázni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK