Társoldalunk:

Tiszavirág-életű lehet az új McLaren

Szerdán dönti el a Forma-1-es McLaren-istálló, hogy a Brit Nagydíjon beveti-e az idei esztendőre tervezett négykerekűjét. Az e heti, barcelonai tesztelésen egyébként a Minardi kivételével minden csapat részt vesz, különösen a Ferrarinak lesz létfontosságú a spanyolországi körözés.

A Forma-1 történetében talán még soha nem halogatták olyan sokáig egy autó bevetését, mint teszi azt a McLaren az MP4-18-as esetében. Számtalanszor megígérték már, hogy végre élesben is megmutatják, mit tud, ezekből az ígéretekből azonban ez idáig semmi nem lett. S nagyon úgy tűnik, a július 20-i Brit Nagydíjon is a tavalyi autó módosított változatával körözhet David Coulthard és Kimi Räikkönen, bár némi remény azért van az MP4-18-as bemutatkozására: a McLaren szerdán, a barcelonai tesztelésen dönti el, melyik autóval vág neki a futamnak.

Szakértők szerint mindazonáltal igen kicsi az esélye annak, hogy zöld utat kap az új autó, ez maga Ron Dennis csapatfőnök is elismerte. Márpedig ha a régi versenygépbe kell Räikkönennéknek beülnie, az majdhogynem biztossá teszi, hogy a soron következő Német, illetőleg Magyar Nagydíjon sem várható változás. A silverstone-i futam után ugyanis teszttilalom lép életbe, ami csak a mogyoródi futam után jár le.

Így igaza lehet azoknak, akik korábban arra tippeltek, hogy csak a szeptemberi Olasz Nagydíjon debütál az MP4-18-as. Viszont ha valóban így alakulnak a dolgok, tiszavirág-életű lesz az autó, mert a McLaren megígérte: még egyszer ilyet nem csinálnak, s legkésőbb januárra már kész lesz az MP4-19-es.

"Szerdán két MP4-18-assal körözünk majd a barcelonai ringen, s ez a nap fogja eldönteni, hogy a tavalyi vagy az idei autót visszük magunkkal Silverstone-ba" - mondta Ron Dennis. "Korábban akadt néhány problémánk, de ezek közül egyik sem volt igazán komoly: meglátjuk, most milyen eredményeket érünk el. Egyébként már elkezdtünk dolgozni az MP4-19-esen is, s amint elkészül, visszük is ki a pályára. Ez az év vége felé, de legkésőbb januárban várható."

A barcelonai tesztelésen a Minardi kivételével az összes csapat részt vesz: a Ferrari, Williams, McLaren, Sauber és Toyota alkotta kvintett már kedden megkezdi a munkát, míg a Renault, a Jaguar, a BAR és a Jordan csak szerdán csatlakozik a többiekhez. Eddie Jordan csapata csak két napot dolgozik majd, míg a többiek minimum hármat.

[origo]

Előző
  • 1
  • 2
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK