Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Williams-BMW-istálló pilótája, Juan Pablo Montoya vétett a szabályok ellen a Monacói Nagydíj leintése után. A monzai tesztelésen megint Marc Gené volt a leggyorsabb, Kimi Räikkönen pedig Barcelonában kipróbálta az új McLarent.

Ez idáig mindenki mélyen hallgatott arról, hogy Juan Pablo Montoya, a múlt vasárnapi Monacói Nagydíj győztese a futam leintését követően szabályszegést követett volna el. Figyelmes nézők azonban állítják, a kolumbiai a díjátadás előtt, a Parc Fermében vétett az előírások ellen.

A szabályok kimondják, hogy a Parc Fermé területére illetéktelenek addig be nem tehetik a lábukat, amíg a versenyzőket és az autókat a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) szakemberei meg nem vizsgálták. Azaz a versenyzőkön és az autókon semmilyen beavatkozást nem szabad eszközölni a szemle végéig, ám Montoya minimális mértékben ugyan, de megszegte ezt a regulát: mielőtt a díjátadásra indult volna (vagyis az ellenőrzések előtt), az egyik Williams-szerelőtől átvette karóráját a lezárt területen.

A versenyző és autó együttes súlyának minimum 605 kilogrammnak kell lennie a szabályok szerint. Ugyan nem valószínű, hogy Montoya éppen a karórának köszönhetően lendült át a súlyhatáron (sőt, állítólag jóval túllépte), az azonban tény, hogy szabályszegést követett el. Jóllehet az FIA egyelőre nem foglalt állást az ügyben, nem valószínű, hogy egy ilyen apró vétség miatt megfosztják Montoyát a győzelemtől. A pakliban azonban benne van ez a lehetőség is.

A monzai tesztelés második napján ugyanaz az eredmény született, mint az elsőn, azaz a legjobb időt Marc Gené, a Williams-BMW tesztpilótája, míg a másodikat Anthony Davidson, a BAR ugyanilyen feladatkörben tevékenykedő versenyzője érte el. Harmadik Rubens Barrichello lett, aki a Ferrarival egytizeddel volt lassabb, mint Davidson.

Barcelonában privát tesztelést tartott a McLaren, amelynek keretében Kimi Räikkönen kipróbálhatta végre az istálló új autóját. Ugyan a finn pilóta időeredményeit nem hozták nyilvánosságra (túl sok kört technikai problémák miatt nem is tudott megtenni), elégedetten nyilatkozott az MP4-18-asról. "Nagyon élveztem az új autóval körözni" - idézték Räikkönent a McLaren honlapján. "Hasznos volt a teszt, sokat tanultam az MP4-18-asról."

Monza, második nap:
1. Gené (spanyol, Williams-BMW) 1:22.632 (79 megtett kör)
2. Davidson (brit, BAR-Honda) 1:22.850 (40)
3. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:22.936 (76)
4. Massa (brazil, Ferrari) 1:22.978 (66)
5. Frentzen (német, Sauber-Petronas) 1:23.536 (81)
6. Panis (francia, Toyota) 1:23.561 (91)
7. de la Rosa (spanyol, McLaren-Mercedes) 1:23.615 (93)
8. Szato (japán, BAR-Honda) 1:23.937 (52)
9. Villeneuve (kanadai, BAR-Honda) 1:24.123 (43)

Silverstone, első nap:
1. R. Schumacher (német, Williams-BMW) 1:22.613 (52)
2. da Matta (brazil, Toyota) 1:24.227 (42)
Második nap:
1. da Matta 1:22.382 (76)
2. R. Schumacher 1:23.495 (60)
3. Firman (brit, Jordan) 1:23.595 (21)
4. Fisichella (olasz, Jordan) 1:24.633 (42)

Gené volt a leggyorsabb/sport/f-1/20030604eselyt.html?pIdx=1