Társoldalunk:

Montoya ünnepli magát, Schumi elégedett

A Juan Pablo Montoya győzelmével véget ért, meglehetősen unalmasra sikeredett Monacói Nagydíj után a kolumbiai pilóta érthető örömmel nyugtázta sikerét, Kimi Räikkönen a forgalmat okolta második helye miatt, míg a Ferrarinál a rosszul sikerült időmérő edzés miatt keseregtek.

A múlt vasárnapi Monacói Nagydíj kétségtelenül az idei világbajnokság eddigi legunalmasabb futama volt: Jarno Trulli és David Coulthard csatározását leszámítva egyetlen előzési kísérletet sem láthattunk, kizárólag a rajt után és a boxban történt néhány helycsere. Azaz Monte-Carlóban ezúttal nem az autók közötti különbségek, hanem a kerékcserék döntöttek, s noha a hercegségben ez így megszokott, sokan mégis csalódottan tápászkodtak fel a televíziókészülékek elől.

Ahogy csalódottan kellett elhagynia Monacót a Ferrarinak is, amely Michael Schumacher révén ugyan képviseltette magát a dobogó harmadik fokán, de összességében igen kiábrándító hétvégét zárt. Az első időmérő edzésen az ötszörös világbajnok még egy másodperccel verte Montoyát és Räikkönent, másnap viszont csak az ötödik helyet érdemelte ki, s Barrichello is csak hetedik lett. S ha már szóba került a brazil: a futamon nemhogy előrelépni nem tudott, egy helyet hátra is csúszott, vagyis az utolsó pontszerző helyen zárt.

A Ferrari rossz eredményének okát (a monacói pálya sajátosságai miatt) elsősorban tehát az időmérő edzésben kell keresni, de szerepet játszott a kissé elhibázott taktika is, no meg hogy a Bridgestone ezúttal is alulmaradt a Michelinnel vívott különversenyben. "Talán ha kevesebb benzint tankolunk az autókba, jobb eredményt érünk el" - mélázott Schumi, aki 117 ferraris nagydíjából a nyolcvanadik alkalommal állhatott dobogóra. "Persze utólag könnyű okosnak lenni, most ennyire futotta. Monacóban amúgy sem rossz az ötödikről a harmadik helyre előrelépni, így lényegében elégedett vagyok: különösen, hogy talán még előrébb végezhettem volna, ha a verseny elején nem ragadok be Trulli mögé. Mellesleg gratulálok svájci csapatomnak, az FC Echichensnek, hogy a harmadosztályból feljutottak a másodikba."

Barrichello érthetően letört volt nyolcadik helye miatt: "Sokat nem tudok mondani erről a futamról, kimondhatatlanul csalódott vagyok. Hiába nyomtam padlóig a gázt, folyton beragadtam valaki mögé, s képtelen voltam az előzésre. Gyorsan el kell felejtenem az egészet." Ross Brawn, a Ferrari agytrösztje is elismerte, a pocsékul sikerült időmérő edzés miatt esélye sem volt csapatának a jó eredményre. "Megfizettünk érte, hogy elszúrtuk a tréninget" - mondta Brawn. "Pedig szerintem jó taktikát választottunk, a kerékcserékkel sem volt gond, mindent megtettünk, amit tudtunk. Ám Michael, sajnos, beragadt Trulli mögé, így harmadiknál jobb nem lehetett."

Előző
Következő

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK