Vágólapra másolva!
A háromszoros világbajnok Jackie Stewart szerint Fernando Alonso lehet Michael Schumacher utóda a Forma-1-ben.

Fernando Alonso idén elkápráztatja a Forma-1 rajongóit. A Renault fiatal spanyolja az idény eddigi összes versenyén pontot szerzett, mi több, kétszer a dobogó harmadik, egyszer pedig a második fokára állhatott fel. Utóbbi eredményét hazai pályán, a Spanyol Nagydíjon érte el, azóta folyamatosan a jövő nagy bajnokának titulálják a spanyol lapok. Az országban egyenesen "Alonsománia" alakult ki, vasárnap például 75 ezer ember látogatott ki Madrid főutcájára, ahol a 21 esztendős pilóta rögtönzött bemutatót tartott. Autójával öt kört tett meg a csúcsforgalomban gyakorlatilag járhatatlan (most azonban a forgalom elől lezárt) La Castellana sugárúton, nemegyszer 200 kilométeres óránkénti sebességgel száguldott a nevét skandáló tömeg előtt.

Alonso sztárolásából kivette a részét a háromszoros világbajnok Jackie Stewart is, a brit szerint a spanyol lehet az, aki véget vet Michael Schumacher már-már ijesztő egyeduralmának. "Tökmindegy, mennyire vagy tehetséges, ezt a pályán is be kell bizonyítanod" - idézett egy aranyszabályt Stewart a BBC Radio Five Live adásában. "Alonso pedig teljes mértékben tartja magát ehhez, szállítja a dobogós helyezéseket, tartja a lépést a legjobbakkal. Nem kétséges, új sztár van születőben, a Forma-1-nek pedig szüksége is van új csillagokra."

Alonso fényezése mellett Stewart Juan Pablo Montoyáról és Michael Schumacherről is ejtett néhány szót. "Montoya nagyon gyors. Meg kell azonban tanulnia uralni ezt a tempót, egyelőre túlságosan agresszív. Amíg mentalitása ilyen, nincs esélye a világbajnoki címre, pedig ha olyan nyugodtan tudna versenyezni, mint Schumacher, szinte verhetetlen lenne. De ha már szóba került Schumacher: Michael az idény első három futamán nem állhatott dobogóra, ezt követően azonban két győzelmet gyűjtött be. Ráadásul ő mindig kritikus önmagával szemben, így biztos vagyok benne, hogy versenyről versenyre gyorsabb lesz: saját szempontjából ez bizonyosan jó, a többiek szempontjából viszont felettébb rossz hír" - zárta nyilatkozatát Stewart.