Vágólapra másolva!
Osztrák sajtóértesülések szerint Alexander Wurz már majdnem mindenben megegyezett a Forma-1-es Jaguar-istállóval, s az Osztrák Nagydíjon be is mutatkozhat új csapatában.

Hetek óta hallani olyan pletykákat, miszerint a Forma-1-es Jaguar-istálló vezetősége elégedetlen Antonio Pizzonia teljesítményével, s legszívesebben kipenderítenék a csapatból a brazilt. A múlt héten már konkrétumokról is elkezdtek cikkezni a lapok, e szerint Pizzoniát Alexander Wurzra cserélné le a brit alakulat. A Jaguar persze cáfolt, az osztrák Kronen Zeitung írása azonban arról tanúskodik, gyakorlatilag már csak apróságokban kell megegyeznie a feleknek.

Wurz jelenleg a McLaren tesztpilótája, s szerződése elméletileg 2005 végéig érvényes. A Kronen Zeitung szerint viszont a 29 éves pilóta hamarosan csapatot vált, s a Jaguar színeiben május 18-án hazai közönség előtt, azaz az Osztrák Nagydíjon mutatkozhat be. "A lényeges kérdésekben már megállapodtunk Alexszal, csak apróságok vannak hátra" - idézett a napilap egy meg nem nevezett Jaguar-alkalmazottat. A cikk szerint egyedül a McLaren állhat(na) az üzlet útjába, Norbert Haug, a Mercedes sportfőnöke azonban korábban már többször kijelentette, egyetlen pilótáját sem szeretné akadályozni karrierje építgetésében.

Wurz állítólag csütörtökön utazott tárgyalni Angliába, a részletekről azonban nem volt hajlandó nyilatkozni. "Sajnos, nem mondhatok semmit" - üzente Wurz monacói lakhelyéről a Kronen Zeitung munkatársának.