Társoldalunk:

Montoya rommá törte autóját

A silverstone-i tesztelés második napján Juan Pablo Montoya, a Williams-BMW kolumbiai versenyzője érte el a legjobb időt, pedig 28 kör megtétele után ripityára törte autóját. Mugellóban a Ferrarik domináltak, Rubens Barrichello volt a legjobb Luca Badoer előtt.

Nem sikeredett éppen tökéletesre a silverstone-i tesztelés második napja a kolumbiai Juan Pablo Montoya számára: igaz ugyan, hogy a kolumbiai pilóta érte el a legjobb időt (1:21.410), a Becketts-kanyarban azonban a délután folyamán alaposan leamortizálta Williams-BMW-jét.

Montoya 28 kört teljesített, mielőtt az említett fordulóban nagy sebességgel a gumifalba csapódott volna, az ütközés következtében az FW25-ös mindkét első kereke, valamint vezetőszárnya leszakadt. A kolumbiai szerencsére sérülés nélkül úszta meg a balesetet, pedig egy ideig azt lehetett hinni, komolyabb baj történt: a pályamunkásoknak tíz percig tartott, mire kiszabadították a sértetlen versenyzőt (akit azért elővigyázatossági okokból a pálya kórházába szállítottak kivizsgálásra) a roncsból. A Williams mérnökei tüstént belekezdtek a sérült autó helyreállításába, Marc Gené eközben a pályán rótta a köröket: a spanyol 44 kört teljesített, legjobb ideje 1:22.727 volt, amely a harmadik helyhez volt elegendő. Második Ralph Firman lett Jordannel.

Mugellóban tíz pilóta részvételével folytatódott a munka, s a nap Ferrari-fölényt hozott: az első helyen Rubens Barrichello, míg a másodikon Luca Badoer végzett, az előző napi legjobb Kimi Räikkönennek csak a harmadik hely jutott. Ráadásul a McLaren ezúttal egy másodperccel lassabbnak bizonyult az új Ferrarinál, de ahogy az már többször bebizonyosodott, a teszteredményekből nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni.

Mugello, második nap:
1. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:21.667 (37 megtett kör)
2. Badoer (olasz, Ferrari) 1:21.730 (48)
3. Räikkönen (finn, McLaren) 1:22.672 (62)
4. Panis (francia, Toyota) 1:23.077 (36)
5. da Matta (brazil, Toyota) 1:23.700 (42)
6. Webber (ausztrál, Jaguar) 1:23.726 (33)
7. Frentzen (német, Sauber) 1:23.817 (19)
8. Villeneuve (kanadai, BAR) 1:24.673 (51)
9. de la Rosa (McLaren) 1:24.690 (53)
10. Button (BAR) 1:24.692 (30)
A keddi legjobb:
Räikkönen 1:22.805 (71)

Silverstone, második nap:
1. Montoya (kolumbiai, Williams) 1:21.410 (28)
2. Firman (brit, Jordan) 1:22.383 (52)
3. Gené (spanyol, Williams) 1:22.727 (44)
4. McNish (angol, Renault) 1:23.584 (70)

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK