Társoldalunk:

Baleset miatt leállítják az új Ferrari tesztelését

A Ferrari átmenetileg szünetelteti idei Forma-1-es autójának tesztelését, mert Luca Badoer rövid időn belül kétszer is balesetet szenvedett vele. A szakemberek szerint mindkét alkalommal műszaki hiba okozta a bajt, szerencsére az olasz pilóta egyszer sem sérült meg komolyan. A gondok ellenére a Melbourne-ben diadalmaskodó David Coulthard úgy nyilatkozott, hogy semmiképpen sem szabad lebecsülni a Ferrarit.

Maranellóban alaposan kivizsgálják az F2003-GA-t, hogy megelőzzék a további problémákat. Az új helyett a brazil Felipe Massa a tavalyi sikerautót, az F2002-t használja majd Fioranóban a gyakorláson. Badoer február 28-án Jerezben, míg kedden Mugellóban csapódott a gumifalnak.

Az istálló közleményben így számolt be a baleset körülményeiről: "Badoer kicsúszott egy kanyarban, és a védőkorlátnak csapódott. A pilóta nem sérült meg, de a biztonság kedvéért a firenzei kórházba szállították. Az első vizsgálatok szerint mechanikus probléma merült fel az autónál, amely komoly károsodást szenvedett, most Maranellóban vizsgálják, mi lehetett a baleset oka."

Az átmeneti tesztszünet ellenére a Ferrari intenzíven készül a jövő heti nagydíjra, ennek állomása volt Felipe Massa szerdai, fioranói gyakorlása. A brazil pilóta 143 kört tett meg a tavalyi autóval (F2002), legjobb ideje 57.782 mp volt. A rekordot Michael Schumacher tartja 56.786 mp-cel.

Melbourne-i győzelme ellenére David Coulthard úgy véli, korai még őrségváltásról beszélni a Forma-1-ben, továbbra is a Ferrari számít a legnagyobb esélyesnek. "Nagyon örülök a sikeres szezonkezdésnek. Azt viszont ki kell jelentenem: nincs igazuk azoknak, akik máris leírják a Ferrarit. A következő futamra még a szokottnál is jobban felkészülnek majd, Malajziában roppant nehéz dolgunk lesz ellenük" - idézte a McLaren-Mercedes skót versenyzőjét az MTI.

Utoljára 2001. szeptember 16-án fordult elő, hogy Michael Schumacher nem állhatott dobogóra, akkor, a monzai Olasz Nagydíjon szintén negyedik lett. Azután viszont sorozatban tizenkilenc versenyen végzett a legjobb három között. Az ötszörös világbajnok a mostani Ausztrál GP-t megelőzően 2000. szeptember 10-én állt az elsőnél rosszabb helyen a pontversenyben, egymást követő harminchét GP-n maradt éllovas. Schumi a legutóbbi három alkalommal nyert a melbourne-i idénynyitón, s utána mindig világbajnok lett.

A Ferrari legutóbb ötvenhárom futammal ezelőtt nem ünnepelhette legalább egyik pilótája dobogós helyezését: 1999. szeptember 26-án a nürburgringi Európa Nagydíjon a lábtörése után lábadozó Michael Schumachert helyettesítő finn Mika Salo kiesett, míg az északír Eddie Irvine hetedik lett.

KAPCSOLÓDÓ CIKK