Vágólapra másolva!
Kevesebb mint három hét van hátra a 2003-as Forma-1-es szezon rajtjáig, s a száguldó cirkusz résztvevőit most nem a tesztelések, hanem a Nemzetközi Autómobil Szövetség (FIA) múlt héten hozott határozata foglalkoztatja leginkább. Ráadásul senkinek sem tetszenek igazán az új előírások.

A Max Mosley vezette FIA a múlt hét végén kürtölte világgá, hogy a Forma-1-es futamok élvezhetőbbé tételének érdekében új szabályt vezetnek be, nevezetesen, hogy a vasárnapi futamoknak annyi üzemanyaggal kell nekivágnia a versenyzőknek, amennyivel a szombati időmérő edzést befejezik, sőt, a kerekeket sem cserélhetik le. Akkor senki nem tiltakozott a szabálymódosítás ellen, igaz, erre nem is lett volna lehetőség: az FIA ugyanis önhatalmúlag, a csapatok megkérdezése nélkül döntött az új szabály bevezetéséről. Az istállók többségét egyszerűen faxon keresztül értesítették, hogy mostantól ez az előírás, ezért könnyen elképzelhető, hogy a csapatok képviselői Charlie Whiting versenyigazgatóval az élen megtorpedózzák az egész javaslatot.

"Elképesztő, hogy egy ilyen nagyságrendű változtatásról egy szimpla faxüzenetben értesítettek bennünket" - panaszkodott Beat Zehnder, a Sauber csapatmenedzsere. "Az FIA-nek kutya kötelessége lett volna kikérnie a Forma-1-es bizottság véleményét az ügyben." Ez tehát elmaradt, emiatt viszont a McLaren-Mercedes és a Williams-BMW is jogi lépésekkel fenyegette meg az FIA-t, változtatásokat követelnek.

Fordítva sülhetnek el az F1 új szabályai/sport/f-1/20021105forditva.htmlVáltozik a Forma-1 lebonyolítása/sport/f-1/20030204valtozik.htmlForma-1http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28437

A Sauber egyébként nem tartja olyan rossznak az új szabályokat, csak a bevezetésének módja ellen van kifogása. "Alapvetően jó alapgondolatból született meg az új szabály, bár azért ráférne némi finomítás. Például elő kéne írni azt is, hogy amint az első autó kigurul a pályára, minden csapatnál be kell fejezni a tankolást, hiszen az időeredményekből a később indulók könnyen kikövetkeztethetnék, hogy az addigiak mennyi üzemanyaggal indultak neki a tréningnek. Mostantól a stratégáknak lesz a legfontosabb szerepük minden istállónál" - vélekedett Zehnder.

David Coulthard már korántsem ilyen lelkes, szerinte az FIA elhamarkodott döntést hozott, s egyáltalán nem biztos benne, hogy mostantól látványosabbak lesznek a futamok. A BBC élő rádióadásában kijelentette, hogy teljesen át kell tervezni az eddigi taktikákat, s ez ilyen rövid idővel a szezonstart előtt problémákat jelenthet. "A stratégia, amit eddig az edzéseken használtunk, mostantól fabatkát sem ér" - mondta a skót. "Eddig csak az volt a lényeg, hogy minél gyorsabb köröket menjünk, mostantól viszont döntenünk kell: vagy teli tankkal körözünk, s akkor talán csak a mezőny végéről vághatunk neki a versenynek, vagy szinte üres tankkal megyünk, ez esetben viszont néhány kör után már mehetünk is a boxutcába. Kétségtelen, hogy mindkét taktikának megvannak az előnyei, de ettől egyáltalán nem lesznek látványosabbak a futamok. Sőt, éppen hogy nehezebb lesz őket követni."

"Mindig is amellett voltam, hogy a nézők érdekében változtatásokat kell hozni, ami azonban most megy, az már kicsit túlzás. Szinte hetente írják át az illetékesek a szabálykönyvet, teljes átalakuláson megy keresztül a Forma-1. A rekordoknak sem lesz ezentúl túl nagy jelentőségük, hiszen nem a pole pozíciós időnek, hanem a választott stratégiának lesz döntő szerepe minden egyes esetben."