Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) elöljárói egy újabb szabálymódosítási tervvel rukkoltak elő, most a tankolást szeretnék megregulázni. Az új elképzelés szerint a versenyzők azzal az üzemanyag-tartalékkal vágnának neki a vasárnapi futamoknak, amellyel a szombati időmérő edzést befejezték.

A Nemzetközi Automobil Szövetség kínosan keresi azokat a megoldásokat, amelyekkel lelassíthatná a Forma-1 egyre gyorsabb ütemben történő fejlődését. Korábban már számos szabálymódosítást vezettek be a versenyek élvezhetőbbé tételének érdekében, s most egy újabb szikra pattant ki Max Mosleyék fejéből. Ezúttal a tankolást illetően alkottak teljesen új szabályokat, s az új előírások bizony nagy fejtörésre késztethetik a csapatok agytrösztjeit.

Az FIA ugyanis azt találta ki, hogy a vasárnapi futamoknak annyi benzinnel kell nekivágnia a pilótáknak, amennyivel a szombati időmérő edzést befejezik. Azaz a stratégia, miszerint az időmérőkön néhány forduló megtéteteléhez szükséges üzemanyag lötyögött csak a tartályokban, a továbbiakban nem működhet, hiszen a futamoknak azért botorság lenne úgy nekivágni, hogy néhány kör múltán már a boxutcát kellene célba venni.

Fordítva sülhetnek el az F1 új szabályai/sport/f-1/20021105forditva.htmlVáltozik a Forma-1 lebonyolítása/sport/f-1/20030204valtozik.htmlForma-1http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=28437

Az új regula következtében eltűnhet viszont a vasárnapi bemelegítő tréning, hiszen az ezentúl gyakorlatilag semmi másra nem lenne jó, mint benzinpazarlásra. "Ha a csapatok képviselői úgy gondolják, hogy a jövőben nincs szükségük a bemelegítésre, eltörölhetjük a tréninget" - mondta Max Mosley, az FIA elnöke, aki egyébként teljes mellszélességgel támogatja a tervezetet. "Ennek eldöntése a Forma-1-es bizottság feladata lesz, többségi alapon."

Az új szabály annak a problémának megoldására született, amit az új időmérő edzések vetettek fel: mint ismeretes, az FIA nemrégiben úgy határozott, két időmérő lesz, egy pénteken, egy pedig szombaton. Ezeken egyenként egy darab gyors kört lehet csak megtenni, a rajtsorrend kialakításánál a jobb eredményt veszik figyelembe. A csapatok erre válaszul azt találták ki, hogy akkor külön autót építenek az időmérőre és a versenyre, erre viszont jött az a szabály, hogy a futamokon is azzal az autóval kell elindulni, amelyikkel a versenyző a gyors kört teljesítette. Az új előírás gyakorlatilag ennek az alapgondolatnak a továbbvitele.

Mosley szerint imígyen sokkal izgalmasabb futamok alakulhatnak ki, hiszen a boxstratégiának ezentúl még nagyobb szerepe lesz. "Nagyon érdekes lesz, hogy a csapatok miként okoskodnak, gyors kört mennek az időmérőn, vagy inkább sokáig húzzák a versenyen a kerékcserét. Az új szabályt kizárólag a nézők érdekében találtuk ki, sokat várunk tőle" - tette még hozzá Mosley.

[origo]