Vágólapra másolva!
Az Olasz Nagydíj a versenynaptár 14. állomása, tavaly világcsúcs és kettős Ferrari-diadal született a futamon.
grafika: f1.racing-live.com
grafika: f1.racing-live.com

1950 óta mindösszesen egy olyan év volt, amikor az Olasz Nagydíjat nem Monzában rendezték, az 1980-as esztendőben Imola volt a futam házigazdája. Az évek során vajmi kevesett változott a pálya vonalvezetése, s továbbra is egyike a leggyorsabbaknak. Ezen lényegében még az sem változtatott, hogy a hetvenes években több lassító sikánt is kialakítottak a szervezők.

Az első futamot Farina nyerte Ferrarija volánja mögött, 1960-ban pedig Phil Hill diadalmaskodott, az volt a Forma-1 történetének első amerikai futamgyőzelme. 1961-ben tragikus baleset történt a ringen, melynek következtében 12 néző veszítette életét. 1970-ben Jochen Rindt szenvedett halálos balesetet, az időmérő edzésen járt szerencsétlenül. Tavaly kettős Ferrari-sikert hozott az Olasz Nagydíj, a vörös versenyautók Barrichello, Michael Schumacher sorrendben haladtak át a célvonalon. Az időmérő edzésen egyébként világcsúcs született, Montoya 259,8 km/órás átlagsebességgel teljesített egy fordulót.

http://www.monzanet.it/

A pálya hossza: 5,793 km
Körök száma: 53
A verseny távja: 306,764 km
Leggyorsabb kör: 1:23,657 (Rubens Barrichello, 2002, Ferrari)
Körrekord edzésen: 1:20,264 (Juan Pablo Montoya, 2002, Williams-BMW)
2002-es dobogósok: 1. Barrichello, 2. M. Schumacher, 3. Irvine

Az Olasz Nagydíj legutóbbi öt győztese:
2002: Rubens Barrichello (Ferrari)
2001: Juan Pablo Montoya (Williams-BMW)
2000: Michael Schumacher (Ferrari)
1999: Heinz-Harald Frentzen (Jordan-Mugen Honda)
1998: Michael Schumacher (Ferrari)