Vágólapra másolva!
Jean Todt, a Ferrari csapatfőnöke bejelentette, hogy a 2003-as Ferrarit február 7-én, az istálló maranellói főhadiszállásán leplezik majd le, valamint kiderült az is, hogy jól bevált szokás szerint az első futamokon még a 2002-es autóval versenyeznek majd Schumacherék.

Jean Todt, a Ferrari mindenható csapatfőnöke bejelentette, hogy a konstruktőri (és persze egyéni) világbajnoki címvédő olasz istálló február 7-én leplezi le új autóját, az F2003-at. A bemutatóra a Ferrari maranellói főhadiszállásán kerül majd sor, s az időpont erősen valószínűsíti, hogy az olaszok jól bevált szokás szerint várnak majd az új autó versenykörülmények közötti bevetésével, s az idény első néhány futamán még a tavalyi autóval állnak rajthoz.

Késésben a Ferrari az F2003-assal/sport/f-1/20021214kesesben.htmlFerrarihttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=27940

A feltételezéseket Todt sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta, egyes források azonban tudni vélik, hogy az F2003 a negyedik, április 20-án esedékes San Marinó-i Nagydíjon mutatkozhat be élesben a nagyközönségnek. A csapatfőnök egyébként üdvözölte a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) csütörtöki határozatát, amely radikális szabálymódosításokat hozott a Forma-1-ben, felhívta azonban a figyelmet arra, hogy a testület túlságosan gyorsan vezette be az új regulákat.

"Kétségtelenül jó döntést hozott az FIA vezérkara, az új szabályok a lehető legjobb irányba viszik a Forma-1-et" - mondta a francia szakember. "Ésszerűbb időben is bevezethették volna azonban őket, a szezon startjáig ugyanis már csak két hónap van hátra, s ennyi idő alatt nehéz, talán lehetetlen lesz átalakítani az autókat az új szabályoknak megfelelően."

A következő (már nyilvánosságra hozott) autóbemutatók:
Renault: hétfő, Luzern és jövő csütörtök, Le Castellet
Jaguar-Cosworth: kedd, csak interneten
Williams-BMW: január 31., Barcelona
Ferrari: február 7., Maranello
Sauber-Petronas: február 9., Zürich