Vágólapra másolva!
Az Arrows közel áll a megegyezéshez egy német céggel, amely megvenné a súlyos anyagi gondokkal küzdő Forma-1-es istállót, s ezzel lehetővé tenné 2003-as szereplését.

Ezt egy, a csődközelbe került Forma-1-es csapathoz közel álló személy mondta, utalva arra, hogy a jövő évi sorozatra november 15-ig lehet nevezni, így a befektetőknek mindössze egy hetük maradt a pénzügyek stabilizálására.

Késhet az amerikai F1-es csapat/sport/f-1/20021025keshet.html

Az angol istálló az idei szezon második felében szinte egyáltalán nem vett részt a versenyeken. Először a Brit Nagydíj előtt került bajba, akkor a két versenyzője kihagyta a pénteki szabadedzéseket. Ugyanez Franciaországban is megismétlődött, majd a sikertelen időmérő tréning után - Frentzen és Bernoldi sem kvalifikálta magát - a csapat tagjai hazautaztak. A Német GP-n rajthoz álltak a pilóták, de augusztus 2-án a német Heinz-Harald Frentzen mégis szerződést bontott az áldatlan állapotok miatt.

A Hungaroringen, Spában, Monzában, Indianapolisban és Suzukában már nem is nagyon tűnt fel az Arrows távolléte.