Vágólapra másolva!
A Forma-1-ben ritkán látható egyeduralma van idén a Ferrarinak, Michael Schumacher már július végén megszerezte a világbajnoki címet, s néhány héttel később a csapat is. A legutóbbi futamok angliai televíziós nézettsége azonban bizonyította: a sportágat érdektelenné tette a Scuderia fölénye.

A legendás monzai pályán a várakozások szerint egyedül a BMW-Williams lehetett volna igazi ellenfele a Ferrarinak, ám a verseny mindössze hat percig tartott. Ralf Schumacher autójában elfüstölt a BMW-motor, Juan Pablo Montoyát pedig két körön belül leelőzte Rubens Barrichello és Michael Schumacher is.

Ebben a pillanatban a brit nézők százezrei kapcsolták ki tévéjüket - így érezhetően csökkenni kezd a sokmilliós nézősereg és a sportág presztísze, amiért Bernie Ecclestone hosszú évekig keményen dolgozott. A brit ITV-n egyre kevésbé lehet az F1-et a legizgalmasabb motorsportok között eladni, noha hivatalosan továbbra is a legfontosabb műsorok kategóriájában tartják számon - adta hírül a Times.

Az Olasz Nagydíj vége felé Barrichello még a gázról is levette a lábát, s hátulról figyelte Giancarlo Fisichella és David Coulthard csatáját a negyedik helyért, mert Ross Brawn technikai igazgató figyelmeztette, nehogy ütközzön a tülekedésben. "Csodálatos volt. A pálya körül mindenütt ünnepeltek a tifosik. Ross szólt a rádión, hogy legyek óvatos Coultharddal és Fisichellával, de igazából szórakoztatott a kettejük közti hatalmas harc" - emlékezett a brazil.

Alighanem kevesen osztják Barrichello örömét, Ecclestone viszont bizakodó a nyomasztó Ferrari-fölény ellenére, mondván, az ilyen "uralkodások" ciklikusak, s hamarosan befogják az olasz alakulatot. "Azt kell mondanom, mindenkinek nehéz Schumacherrel harcolnia, de ez nem Michael vagy a Ferrari hibája. A nézettség csökkent, de nem számottevően, és a probléma általános az összes nagy televíziós sportnál, nem csak a Forma-1-nél" - hangsúlyozta az "F1 ura".

Korábban is láthattuk egy csapat óriási fölényét a Forma-1-ben, ezek közül is kiemelkedett az 1988-as esztendő, mikor a McLaren 16 futamból 15-öt megnyert. Nagy különbség azonban, hogy akkor Ayrton Senna és Alain Prost késhegyre menő párharcot vívott a világbajnoki címért, s a sportág történetének egyik legizgalmasabb idényét produkálták.

A világbajnokság állása/sport/f-1/20020915avilagbajnoksag.htmlForma-1: távirányítós autók játéka a pénzérthttp://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=36590Szép volt Ferrari...http://forum.origo.hu/forum?act=show&fid=39653

Monacóban a közönség arra volt kíváncsi, vajon alkalmazza-e újra a Ferrari a csapatsorrendet, ami két héttel azelőtt botrányba fullasztotta az Osztrák Nagydíjat. Ausztriában Barrichello átengedte jól megérdemelt győzelmét Schumachernek, néhány méterrel a cél előtt. S bár a nézettség év közben nem csökkent, a Belga Nagydíj adatai ijesztőek lehetnek: a 2001-es 3,6 millióval szemben idén csak kerek hárommillió nézője akadt a futamnak.