Vágólapra másolva!
Ralf Schumacher, a Forma-1-es BMW-Williams német pilótája szombaton egyházi keretek között is örök hűséget esküdött Cora Brinkmannak.

Forrás: MTI


Cora és Ralf a templomban
is megerősítette frigyét
Fotó: MTI

Az Ausztriában élő versenyző lakhelyén, a Salzburg közelében fekvő Maria Plein katolikus templomban vezette oltár elé fia édesanyját, s ezúttal már bátyja, az ötszörös világbajnok Michael is jelen volt. A pár gyermeke október 24-én született.

Az ökumenikus szertartáson mintegy nyolcvan meghívott vendég vehetett részt, akikre húsz testőr vigyázott. A ceremónián megjelent többek között a BMW részéről Mario Theissen és az RTl programigazgatója, Hans Maar is. A templom előtt hatvan fotós és ünneplő tömeg fogadta az ifjú párt.

"Szerettük volna frigyünket a templomban is megköttetni, de ezúttal mindent jól megszerveztünk. Tanultunk hibáinkból" - célzott arra Ralf, hogy a tavaly október 5-i polgári szertartásról bátyja, a Ferrari világsztárja, Michael furcsa módon csak utólag értesült.