Vágólapra másolva!
Ross Brawn technikai igazgató elmondása szerint a Ferrari jól halad a 2003-as autó tervezésével, amely sok szempontból jobb lesz az amúgy is etalon F2002-esnél.

Az angol szakember kiemelte, milyen fontos szerep jut a jövő évi autó fejlesztésében az idei vb korai megnyerésének: "Az időbeosztás nagyon hasonlít a tavalyihoz, de most több eszközt használhatunk, mert a régi kocsival semmit nem foglalkozunk."

"Szezon közben mindig megoszlik a figyelem a régi és az új autó között, most azonban egy ideje csak az újjal törődünk. Időt tehát nem sokat nyertünk, viszont a tavalyinál nagyobb erőfeszítéssel dolgozunk a 2003-as Ferrarin" - fejtegette a szakember.

"Nehezen képzelhető, hogy jövőre is olyan fölényben leszünk, mint most, ám tavaly úgy gondoltam, tökéletes évet zártunk, erre az idei még jobb lett. Annyit tehetünk, hogy a lehető legkeményebben dolgozunk, és nem követünk el hibákat az autó tervezésénél - és nem hiszem, hogy elkövetnénk" - folytatta Brawn.

ferrari.ithttp://www.ferrari.it/Schumacher Fan Clubhttp://forum.origo.hu/forum/forum?act=show&fid=25513

"Igen bátorítóan áll az új kocsi, de biztos vagyok benne, hogy a McLaren és a Williams megkettőzi erőfeszítéseit, ahogy mi is tennénk az ő helyzetükben. Minden tőlünk telhetőt megtennénk, hogy csökkenjen a hátrányunk. Voltunk ilyen helyzetben mi is, és sikerült is lefaragni a különbséget, tehát ez most is megeshet" - emlékezett a technikai igazgató.

A Ferrari a héten Monzában tesztel a szeptember 15-i Olasz Nagydíjra készülve.