Vágólapra másolva!
Négy helyszínen készülnek a Forma-1-es csapatok a Monacói Nagydíjra, az elmúlt három napban (keddtől csütörtökig) többen remek formát mutattak. Valenciában a Williams ostromolta a pályacsúcsot, a Ferrari két helyszínen is teljes gőzzel (gázzal) edzett, a Renault pedig új kipörgésgátlót készített.

Mivel az újabb tesztsorozat a követhetetlenség határát súrolja, az [origo] helyszínekre lebontva számol be az ott történtekről.

Valencia

A monte-carlói pályához roppant hasonló spanyol aszfaltcsíkon a Williams, a BAR, a Jordan és a Renault tréningezett. Az első napon pazar napsütés fogadta a csapatokat, Jacques Villeneuve BAR-Hondája el is füstölt, az edzés leállítását okozva. A kanadai csütörtökön és pénteken a portugáliai Estorilban készül - már a hazai versenyére.

A leggyorsabb Antonio Pizzonia lett, aki Michelin-gumikon és "monacói" beállításokon dolgozott. Hasonló programja volt Jarno Trullinak és a Renaultnak.

Fotó: EPA
Gené elégedett lehet
Valencia, első nap, május 14.:




Másnap Gené pályacsúccsal rukkolt elő, ami nem csoda: a spanyol teszter kvalifikációt gyakorolt. A szerdai 1.10.451 perces eredmény közel fél másodperccel jobb a mclarenes David Coulthard addigi rekordjánál. A Williams programja ugyanaz maradt, mint kedden, de Pizzonia végzett némi motorfejlesztést is.

Villeneuve kocsijának ezúttal az elektronikája ment tönkre, s csak délután tudott dolgozni. A kanadai ezzel együtt elégedett volt kétnapi tesztjével. Trulliék javítottak a kipörgésgátlón, az olasz pilóta így summázott: "Egyelőre úgy néz ki, Monaco rendben lesz. De mert idén év eleje óta nincs szerencsém, igazán nem tudom, mi fog történni. Remélem, megfordul a szerencsém, különben meg kell fordítanom!"

Valencia, második nap, május 15.:
1. Marc Gené, BMW-Williams (Michelin), 1:10.451 perc, 114 kör
2. Antonio Pizzonia, Williams (M), 1:12.001, 105
3. Jacques Villeneuve, BAR-Honda (Bridgestone), 1:12.506, 41
4. Jarno Trulli, Renault (M), 1:12.721, 54
5. Fernando Alonso, Renault (M), 1:12.955, 54
6. Giancarlo Fisichella, Jordan-Honda (B), 1:13.118, 60
7. Anthony Davidson, BAR-Honda (B), 1:13.637, 5

Harmadnap cockpitbe szállt Ralf Schumacher, s "nyert" is. A német sofőr elődei munkáját folytatta, érdekes, hogy mind az ő, mind Gené Williamsében motort kellett cserélni, műszaki okokból. Giancarlo Fisichella sokrétű programon dolgozott a Jordannek: a végül harmadik helyen záró olasz programjában szerepelt az elektronika, a hűtőrendszer és a set-up próbálgatása is. Ez volt egyben a Jordan zárónapja Valenciában.

A Renault volánját Jenson Button vette át, aki a kipörgésgátló fejlesztése után még promóciós filmezésre is maradt kicsit a nap végén, márkatársával, Fernando Alonsóval együtt. A BAR-nak ezúttal Olivier Panis vezetett, és ezúttal a váltó romlott el a kocsiban. Ezután a francia beállításokat és gumikat próbált, de képtelen volt felvenni a versenyt riválisaival.

Pénteken a BAR, Renault, Williams trió, szombaton várhatóan csak az utóbbi kettő folytatja a gyakorlást, a Michelin privát tesztjén.

Valencia, harmadik nap, május 16.:
1. Ralf Schumacher, Williams (Michelin), 1:10.590 perc, 80 kör
2. Marc Gené, Williams (M), 1:11.390, 48
3. Giancarlo Fisichella, Jordan (Bridgestone), 1:11.410, 85
4. Jenson Button, Renault (M), 1:11.480, 62
5. Olivier Panis, BAR (B), 1:12.430, 54
6. Fernando Alonso, Renault (M), 1:13.090, 62

Fiorano

Az első napon, május 14-én Luca Badoer munkálkodott az északolasz pályán, az aerodinamika és a set-up fejlesztése során 104 kört tett meg, ebből 32-t a rövid ringen. Az olasz legjobb ideje 58.936 mp lett.

A második napon ugyanolyan hőség uralkodott, az aszfalt melege elérte a 47 fokot is. Ilyen körülmények közt vette át a volánt Michael Schumacher, 75 körön át nyúzta az F2002-est (11-szer a "kispályán"), elpróbált néhány rajtot, legjobbja pedig 58.548-ra sikeredett.

Csütörtökön újra Schumacher edzett, ismét a set-upot és a gumik próbáját állítva középpontba. A vb-címvédő 126 kört ment, s ebből pusztán hetet a rövidített pályán. Ideje 58.326 lett, ezzel megjavította saját pályacsúcsát. Pénteken Rubens Barrichello váltja Schumachert Fioranóban.

Jerez

A Ferrari Fioranó mellett és Jerezben is hajtott, kedden Luciano Burti, az év elején igazolt brazil teszter az F2001-es volánájnál schumacheri intenzitással nyomult. Este negyed hatig dolgozott, 84 kört autózott, 1:22.991 perces legjobbal. Az időre itt sem lehetett panasz, hacsak nem volt túl meleg: az aszfalt hőmérséklete az 54 fokot is elérte.

Másnap Burti folytatta az előző napi munkát, Bridgestone-gumikat tesztelt a tavalyi világbajnok autóval. Ezúttal 114-szer haladt át a célvonalon a brazil, 1:21.774-es rekorddal. Csütörtökön Burti mellé csatlakozott Anthony Davidson, a BAR tesztpilótája. Előbbi maradt az F2001-esnél, 82 köre során mutatott egy 1:22.150-es időt. Davidson legjobbja 1:22.618 lett.

Paul Ricard

A franciaországi ringen - Valenciához hasonlóan - több csapat is gyakorolt, ám a nyitónapon, kedden még csak a Sauber. Felipe Massa 81 kört tett meg, s 1:38.940 perces idejével tette fel a mércét a többieknek. A svájciak elsősorban az aerodinamikára összpontosítottak.

"A forgalom miatt igazán nem kellett aggódnom!" - viccelődött a brazil. "Élvezettel jöttem ide, megtanulni egy új pályát, aminek a hosszú egyenese nagyon tetszett. Rengeteget dolgoztunk és a C21-es remekül működött."

A második napon Massát sauberes társa, Nick Heidfeld váltotta. Mindössze három nappal ausztriai balesete után a német pilóta fizikoterápiás kezelés mellett már képes volt 85 kört megtenni, folytatva a Massa által megkezdett munkát.

Heidfeld mellett a McLaren és a Toyota is pályára küldött sofőrt, igaz utóbbi csupán egyet. David Coulthard és Alexander Wurz (akik Heidfeld mögött végeztek), összesen több mint 130 kört hajtott a McLarennek. A toyotás Mika Salo már a Kanadai Nagydíjra készült, aerodinamikai programmal.

Paul Ricard, második nap, május 15.:
1. Nick Heidfeld, Sauber (Bridgestone), 1:35.884 perc, 85 kör
2. David Coulthard, McLaren (Michelin), 1:36.997, 68
3. Alex Wurz, McLaren (M), 1:37.360, 71
4. Mika Salo, Toyota (M), 1:38.975, 29

Harmadnapra Massa visszaváltotta Heidfeldet, a McLarennél pedig DC mellé, Wurz helyére beszállt Kimi Räikkönen. A csapatok nagy egyetértésben átalakították a pályát, kanyarokat építettek be, hogy hasonlóbb legyen Monaco utcáihoz. Ilyen körülmények között a McLaren uralkodott, s érvényesült Heinz-Harald Frentzen rutinja.

Utóbbi a héten először gyakorló Arrowst röpítette a kerek száz kört vezető Massa elé. A Sauber brazilja ezúttal az aerodinamika mellett figyelt a felfüggesztésre, a gumikra és az általános beállításokra is.

Mika Salo ötödik lett, miközben gumifejlesztést végzett a Toyotának. A japán csapat lehetőséget adott a jelenleg CART-ban versenyző egykori F1-es pilótának, Takagi Toranoszukénak. "Tora" utoljára két éve ült Forma-1-es kocsiban, és elmondása szerint rengeteget fejlődött azóta a technika.

Pénteken folytatódik a tréning a Paul Ricardon.

Paul Ricard, harmadik nap, május 16.:
1. David Coulthard, McLaren-Mercedes (Michelin), 1:13.342 perc, 105 kör
2. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes (M), 1:13.828, 75
3. Heinz-Harald Frentzen, Arrows-Cosworth (Bridgestone), 1:14.157, 92
4. Felipe Massa, Sauber-Petronas (B), 1:14.291, 100
5. Mika Salo, Toyota (M), 1:15.019, 57
6. Takagi Toranoszuke, Toyota (M), 1:16.958, 106

Ujlaky István

Ajánlat:

A 2002-es szezon tesztjei

Korábban:

Brazil sztárok a Toyotánál

Fórum:

Teszt eredmények, 2002