Vágólapra másolva!
A Forma-1 történetének egyik leghíresebb magáncsapat-tulajdonosa, Rob Walker 84 éves korában elhunyt tüdőgyulladásban. Walkernek 1958-tól volt saját csapata, addig maga is versenyzett. 1968-ig kilenc nagydíjgyőzelmet aratott, s a bokszutca egyik legkedveltebb figurája volt.

Fotó: stirlingmoss.com
Moss talán a legnagyobb pilóta azok közül, akik nem nyertek vb-t

Két évvel később ugyanez a páros Monacóban aratott sikert, az elsőt a Lotusnak, majd 1961-ben Moss duplázott, a városi pálya történetének egyik legnagyszerűbb győzelmét szerezve. Az angol pilóta két "cápaorrú" Ferrari (volánjuknál Wolfgang von Trips, illetve Phil Hill ült) támadásait verte vissza.

A következő év húsvét hétfőjén Stirling Moss karrierje véget ért: egy vb-n kívüli futamon ütközött Goodwoodban, fejsérüléseket szenvedett, és bár később felépült, a versenyzést már nem akarta folytatni. Ezzel Walker nagy napjai is leáldoztak, noha egészen a hetvenes évekig működtette istállóját. Utolsó győzelmét a '68-as Brands Hatch-i Brit Nagydíjon érte el a csapatvezető, Jo Sifferttel a cockpitben.

Ujlaky István