Vágólapra másolva!
A Ferrari tesztpilótája, Luca Badoer csütörtökön, az utolsó napon bő fél másodpercet vert a McLarenekre, megmutatva, ki az úr a háznál Mugellóban.

Az olasz sofőr 1:22.390 perces ideje Kimi Räikkönenénél (1:23.055) is határozottan jobb, ám David Coulthardénál (1:23.423) fölényesen jobb. Badoer intenzív gumitesztet végzett a Bridgestone-nak, amit Michael Schumacher fejez majd be pénteken és szombaton, a Ferrari privát edzésén.

Ezzel szemben a két McLaren a következő, barcelonai futamra állítgatta a set-upot, Räikkönen munkáját egyszer a felrobbant motor hátráltatta, míg Coulthard erőműve egy órával a tréning vége előtt elérte élettartama végét.

Allan McNish egymás után a harmadik napon is nyúzta a Toyotát, pedig eredetileg Ryan Briscoe-nak kellett volna vezetnie. A skót mechanikai beállításokat végzett, és úgy érzi, a csapat fejlődött a balul sikerült San Marinó-i Nagydíj óta.

"Nagyon hasznos tesztet végeztünk. Bár nem tudunk mindenből, amin itt dolgoztunk profitálni Spanyolországban, bizonyosan lesz egy kis fejlődés. Ugyanakkor nem hiszem, hogy sokkal jobbak lennénk, mint Imolában, mert a pálya nem fekszik nekünk" - fejtegette McNish.

Stephane Sarrazin a TF102-es kipörgésgátlóján dolgozott, a francia motorja egyszer elfüstölt, de azon kívül is volt két műszaki hibája, ami korlátozta tesztjeit.

Közben Monzában Luciano Burti befejezte háromnapos edzését a Ferrarival. A brazil 83 kört autózott a módosított nyomvonalú pályán, s különböző összetevőjű Bridgestone-gumikat tesztelt.

"Nagyon hasznos három napunk volt, folyamatosan tudtunk tréningezni, és érdekes adatokat gyűjtöttünk össze a gumik fejlesztéséhez" - így Burti.

Mugello, harmadik nap:
1. Luca Badoer, Ferrari (Bridgestone), 1:22.390 perc, 75 kör
2. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes (Michelin), 1:23.055, 60
3. David Coulthard, McLaren-Mercedes (M), 1:23.423, 59
4. Allan McNish, Toyota (M), 1:24.763, 72
5. Stephane Sarrazin, Toyota (M), 1:26.098, 78

Mugello, második nap:
1. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes (M), 1:22.089, 54
2. Luca Badoer, Ferrari (B), 1:22.817, 71
3. David Coulthard, McLaren-Mercedes (M), 1:22.996, 69
4. Mika Salo, Toyota (M), 1:24.765, 84
5. Allan McNish, Toyota (M), 1:25.335, 61

Ujlaky István

Ajánlat:

Ralf Schumacher nevetett a végén

Korábban:

Válaszokat keres a McLaren