Vágólapra másolva!
Elszántan készül a Renault-csapat a hétvégi Brazil Nagydíjra. Jenson Button lassan már a McLarenekkel szeretne csatázni, Jarno Trulli pedig végre befejezne idén egy futamot - természetesen pontszerző helyen.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Button magasabbra tette a mércét

Az angol versenyző 1:37.245 p-cel nyolcadik volt a rajtsorrendről határozó sepangi gyakorláson, míg a skót klasszis hatodik lett 1:36.477-tel. A futamon már Button bizonyult jobbnak, csak az utolsó két körben jelentkező technikai problémák miatt csúszott le élete első dobogójáról, de így is örült a negyedik helynek. Coulthard motorhiba miatt a 15. körben feladta a vb második nagydíját.

"Ha továbbra is ilyen ütemben fejlődünk, akkor az idény végén már jobbak leszünk a McLarennél!" - lelkendezett a 22 éves Button. "Tavaly szinte mindig a rajtrács legvégére kerültünk, míg most a legjobb tíz között vagyunk. Ez azt jelenti, hogy rövidesen már dobogós helyezésekért küzdhetünk. Szerintem 2003-ban futamgyőzelmekre lesz képes a Renault, sőt, akár még a világbajnoki címet is megszerezheti."

"Szeretem a Brazil Nagydíjat! Imádom az interlagosi technikás pályát, főleg a számos előzési lehetőség miatt" - kezdte az eddigi két futamot idejekorán befejező Trulli.

Az olasz pilóta szerint a gyors és lassú kanyarok, a hosszú egyenesek kedveznek számára. "Remélem, hogy vasárnap végre célba érek, s a lehető legközelebb kerülök a legjobb három csapat pilótáihoz. A Renault jól szerepelt az első és a második futamon, s Brazíliában is ez várható" - hangsúlyozta Trulli.

Az olasz versenyző a melbourne-i idénynyitón hetedik volt az időmérő edzésen, majd a versenyen a második helyen autózott, amikor autója megcsúszott egy olajfolton, s ezután a falnak vágódott. A sepangi Malajziai GP-t a 12. pozícióból kezdte, s a kilencedik körben műszaki hiba miatt a verseny feladására kényszerült.

"Szép emlékeink vannak Brazíliáról, mert a tavalyi szezonban Interlagosban szereztük meg első pontunkat még Giancarlo Fisichella hatodik helye révén. Remélem, hogy az idei folyamatos fejlődés után még jobbak leszünk" - ezek már Mike Gascoyne technikai igazgató szavai.

A szakember szerint gyorsaságban még elmaradnak a három elitcsapattól (Ferrari, BMW-Williams, McLaren-Mercedes), ezért a rajtsorrendet eldöntő edzésen nem lesznek a legjobbak között. "De jó irányba haladunk, ezért minden okunk megvan az optimizmusra" - tette hozzá Gascoyne. "Az időmérő tréningen valószínűleg még nem kerülünk a legjobb hatba, a futamon azonban pontot kell szereznünk ahhoz, hogy megszilárdítsuk jelenlegi negyedik helyünket."

Tavaly még Benetton néven szerepelt a csapat, s Fisichella éppen a Renault jelenlegi olasz pilótája, Jarno Trulli mögött ért célba, Jenson Button hétkörös hátránnyal lett tizedik Brazíliában.

Fórum:

RenaultF1