Vágólapra másolva!
A Malajziai Nagydíj egyik látványosságát az jelentette, amikor Szato Takuma megmászta jordanes csapattársát, Giancarlo Fisichellát. A japán autójának az első, Fisichelláénak a hátsó szárnya tört le.

Fotó: EPA
Fotó: EPA
Szato és Fisico kapcsolata egyre szorosabb

"Igazán sajnálom, ami Giancarlóval történt" - mondta Szato. "Bocsánatot kérek, nem szabadott volna megtörténnie. Az első kanyarba menet rátapadt egy Toyota, a következő fordulóban egymás mellett voltak, én meg közvetlenül mögöttük. Sajnos irányt váltottam és Fisichellának hajtottam."

"Természetesen örülök, hogy az első tízben fejeztem be a versenyt, de ezt beárnyékolja az ütközés, amivel megfosztottam csapattársamtól a pontszerzés esélyét. Verseny után azonnal elnézést kértem tőle, amit egészen jól fogadott. Ez sokat elárul remek jelleméről" - fejtette ki Szato.

Az előző jordanes korszakának utolsó versenyén, az 1997-es Argentin Nagydíjon szintén csapattársa, Ralf Schumacher által kiütött Fisichella elfogadta Szato bocsánatkérését.

"Nem titok, hogy Takuma hibázott, s így megfosztott minket a pontszerzés lehetőségétől" - kezdte Fisico. "Akárhogy is, nagyon rossz érzései voltak ezzel kapcsolatban, és azonnal elnézést kért tőlem. Nincs értelme leragadni itt, azt hiszem, megtanult egy leckét."

Ujlaky István

Ajánlat:

Durand a Jordané

Korábban: