Vágólapra másolva!
A Prost és a McLaren-csapat korábbi munkatársa, Henri Durand a Jordan fejlesztési és tervezési vezetője lett, jelentette be az istálló pénteken.

A csapat közelménye a következőképp szól: "A 41 éves francia mérnök közel húszévnyi Forma-1-es tapasztalatot hoz istállónkhoz." Eddie Jordan csapatfőnök ehhez hozzátette: "Henri nagy szakember, ezért is örülök, hogy hozzánk jön. Egyértelműen többet kell dolgoznunk, mint valaha, hogy sikeresek legyünk, mivel célunk újra győzelemre esélyes pozícióba jutattni autóinkat."

Durand maga a következőket mondta: "Izgatott vagyok, hogy a Jordannél dolhozhatok, egy olyan csapatnál, amely az elmúlt években jól szerepelt. Tudom, remek emberek vannak a Jordannél, mindannyian sikerre éhesek. Szeretnék én is a csapat részévé válni és segíteni a célok elérésében."

Az istálló nem árulta el, mi lesz a korábbi technikai igazgató, Eghbal Hamidy jövőjével. A pletykák arról szóltak, hogy Durand az iráni szakember helyére érkezik.

Ujlaky István

Korábban: