Vágólapra másolva!
Giancarlo Fisichella és Szato Takuma (mindkettő Jordan), valamint Felipe Massa (Sauber) is hatalmasatt esett csütörtök délelőtt a valenciai Forma-1-es tesztelésen.

Fisichella egy éles jobbkanyart nézett el, Jordanjével a kerítésnek ütközött, a kocsi hátulja csúnyán összetört. Az olasz a baleset után egy darabig kocsija kerekén ült, majd mikor lehiggadt, az orvosi központba szállították. Fisichella EJ12-esén elromlott a fék, ezért csúszott ki, csapata az autó sérülését "elfogadhatónak" nevezte. Az olasznak nem idegen a valenciai bukás, 2000-ben Benettonjával - az akkor jordanes - Jarno Trulli hátulját amortizálta.

Fisicón kívül csapattársa, Szato Takuma és a sauberes Felipe Massa is esett, egyikük sem sérült meg.

Szato néhány perccel később pontosan ugyanott törte össze a Jordant (csak oldalról), ahol csapattársa, igaz, ez a pilóta hibája volt. Az ír csapat így ugyanúgy járt, mint a Ferrari múlt héten: rövid időn belül alkalmatlanná lett a további tesztekre.

A harmadik ütközést valószínűleg egy Juan Pablo Montoya Williamséről lehullott darab okozta, erre hajtott rá Massa. A változatosság kedvéért ő az első szárnyat bontotta le a Sauber új C21-eséről.

Korábban: