Vágólapra másolva!
Szerdán bemutatta 2002-es Forma-1-es kocsiját a Ferrari-istálló. Az autót "minden idők legjobbjának" titulálták tervezői a maranellói eseményen.

Fotó: EPA
Schumi és Rubinho az F2002-esen

"Még ha a filozófia ugyanaz is, mint 2001-ben, előre kellett lépnünk néhány területen, mert elértük a fejlesztés határait. Majd minden részét a kocsinak újraterveztük. Azt hiszem, ez minden idők legjobb Forma-1-es Ferrarija" - jelentette ki Byrne.

A legtöbb látható különbség az autó játuljánál található. A kipufogó az oldalszekrény tetején, a hátsó szárny alatt bukkan elő, köré burkolatot építettek. Javítottak a hátsó felfüggesztésen és a hátsó tengely körüli aerodinamikán, e mellett - könnyebb alkatrészekből - új váltó is készült.

Michael Schumacher, a világbajnoki cím védője figyelmeztette ellenfeleit: nem veszi le a lábát a gázpedálról idén sem. Hiába ért el oly sok sikert az elmúlt két évben, idén is címvédés a célja.

"Elértünk néhány fantasztikus eredményt a közelmúltban és remélem, még többet láthatunk a jövőben. A motivációm rendben. Célunk változatlan, meg kell tartanunk a világbajnoki címeket. Semmi sem szebb, mint Ferrarival nyerni. Ez az én családom, a legjobbat fogom nyújtani, hogy újra nyerjünk" - zengte Schumacher.

Schumi csapattársa, Rubens Barrichello nyomás alatt áll, azt várják a Scuderiánál, hogy javítsa teljesítményét. "Csak azt mondhatom, hogy a lehető legtöbbet adom majd ki magamból, mindkét vb-cím érdekében" - fogalmazott tömören a brazil, aki eddig két év alatt csupán egyetlen versenyt nyert a Ferrarival.

Luca di Montezemolo, a Ferrari elnöke semmi különöset nem akar, csak a tavalyi év folytatását: "Tizenegy év óta először nem azt hallgatom, hogy jobban kell szerepelnünk. Ugyanazt az eredményt szeretném látni, mint tavaly, csak kevesebb izgalommal."

Fotó: EPA
Elől a legújabb csoda, de a mögötte lévő járgány sem hétköznapi; Schumacher a kivetítőn figyel

"Érzelmes pillanatok ezek. Jelenleg csak annyit tudok, hogy a kocsi gyönyörű, a teljesítményt majd a pályán mérjük le. Évek óta erős csapata van a Ferrarinak és ez így is marad. Erősségünk abban rejlik, hogy a hibáink még elszántabbá tettek. Ebben a szellemben vágunk neki 2002-nek. Tudjuk, erős a mezőny az új gyártók érkezése miatt, mindegyikük nagyon akar, de mi is így vagyunk ezzel" - fejtegette Todt.

A Ferrari még soha nem nyert egymás után három világbajnoki címet a pilóták között, ez tehát a "szent küldetés". Végül néhány érdekesség a felkészülésről, részletekre bontva.

Motor
Az új erőmű a tavalyi győztes egység evolúciója, melynek tömegközéppontja alacsonyabbra került - számolt be Paolo Martinelli, a motorfejlesztés főnöke. A 90 fokban döntött V-motor új olajteknőt kapott és közvetlenebbül együttműködik az új hétsebességes váltóval, melynek sebességválasztási folyamata radikálisan megváltozott.

Előkészítés
Olasz egyetemisták is szép számmal közreműködtek az F2002-es fejlesztésében. A kezdeményezés értelmében a Ferrari támogatja Olaszország leendő szakembereit, a legtehetségesebbeknek pedig szerződést kínált a csapat.

Szélcsatorna
A Ferrari feljavította maranellói szélcsatornáját, a versenyképesség fokozása érdekében. Immár sokkal nagyobb sebességgel is működhet a csatorna, így a csapat jóval pontosabban szimulálhatja az autó viselkedését. Ennek előnye főként a gyors pályákon mutatkozhat meg.

Szponzorként és logisztikai támogatóként csatlakozott a Ferrarihoz az amerikai chipgyártó óriás, az AMD. A cég logói láthatóak lesznek a tűzpiros autókon, cserébe pénzt és technikai támogatást nyújt a vállalat a pályákon és a maranellói főhadiszálláson egyaránt.

Ajánlat: