Vágólapra másolva!
Eldőlt, hogy a 2002-es idényben Enrique Bernoldi mellett Jos Verstappen lesz az Arrows másik pilótája.

Amíg a nagyközönség azzal volt elfoglalva, hogy Heinz-Harald Frentzen lesz-e a befutó, a holland versenyző "fű alatt" aláírt a narancssárgákhoz.

Múlt vasárnap Verstappen nyílt napot tartott rajongóinak, akik igen szép számmal jelentek meg az eseményen. A tízezer rajongó személyesen találkozhatott imádatának tárgyával, aki egyfolytában aláírást osztogatott és a szűnni nem akaró kérdésáradatra válaszolt. Persze a legtöbbet elhangzó kérdés Jos jövőjére vonatkozott. Vajon felölti-e a narancsszínű overallt és ha igen, akkor versenyzik-e vagy csak tesztel?

"A csapat kérésének eleget téve már kitöltöttem és elküldtem az ilyenkor szükséges papírokat az Arrowsnak, amit minden valószínűség szerint már meg is kaptak" - árulta el a holland.

Korábban:

Bernoldi az élboly mögé várja az Arrowst

Kovács Iván