Vágólapra másolva!
A valenciai tesztek hétfői résztvevői kizárólag Michelin-csapatok voltak, melyek a francia gumiszállító új esőpapucsait próbálgatták.

Ironikus módon épp ma volt a legmelegebb, legszárazabb nap mióta elkezdődtek a 2002-es tesztek, a hőmérséklet 15 Celsius-fok volt és egyetlen felhő sem látszott az égen. A Michelin ezért negyedóránként fellocsolta a pályát, így a pilóták tízperces szakaszokban (míg fel nem szárították az aszfaltot) gyakorolhattak.

Minden pilóta többféle gumit is kipróbált, eltérő elegyű és tervezésű 2002-es modelleket. Ennél bővebb információval azonban a francia cég érthetően nem szolgált.

Délelőtt négyszer mutatták fel a piros zászlót, David Coulthard, Kimi Räikkönen, Juan Pablo Montoya és Jarno Trulli is kicsúszott, autóikat a bokszba kellett vontatni. Délután kevésbé tartották vizesen a pályát, a csapatok intermediate-gumikat próbáltak, ami az időeredményeken is meglátszott.

Jenson Button a "csuromvizes" edzés legjobbja lett, 1:32.330 perccel, ebből Coulthard mintegy másfél másodpercet faragott le később. A skótot Montoya és Trulli követte, noha utóbbi négyszer is füvet nyírt a nap során.

Az egyetlen új autó Pedro de la Rosa Jaguar R3-asa volt, eléggé elmaradva DC idejétől. Eddie Irvine az R2C-vel dolgozott, aminek állítólag csak a hátulját vették a legújabb fejlesztésből.

Keddtől a tesztek folytatódnak, méghozzá Bridgestone-csapatokkal (BAR, Ferrari, Jordan) kiegészülve.

Valencia, első nap:
1. David Coulthard, McLaren-Mercedes, 1:30.750, 86 kör
2. Juan Pablo Montoya, BMW-Williams, 1:31.300, 93
3. Jarno Trulli, Renault, 1:32.010, 66
4. Eddie Irvine, Jaguar, 1:32.180, 74
5. Jenson Button, Renault, 1:32.330, 70
6. Kimi Räikkönen, McLaren-Mercedes, 1:32.700, 62
7. Pedro de la Rosa, Jaguar, 1:34.420, 81

Ajánlat: