Vágólapra másolva!
A Forma-1-es Belga Nagydíjon súlyos balesetet szenvedett Luciano Burti, a Prost-istálló versenyzője. Az első két helyről induló BMW-ket műszaki hiba sújtotta, Michael Schumacher végig uralta a versenyt.

Burtinak még törése sem lett roppant ijesztő bukása után

Az új rajtnál Michael Schumacher simán leelőzte öccsét, elhúzott a mezőnytől, Rubens Barrichello és Ralf Schumacher kocogott a harmadik, illetve második helyen, Giancarlo Fisichella negyedik helyen ment, de gyengécske autóját a két McLaren, Mika Häkkinen és David Coulthard is lehagyta. Kimi Räikkönen megelőzte Jacques Villeneuve-öt, Montoya pedig megkezdte a felzárkózást hátul.

Az ötödik körben Eddie Irvine Jaguarjával kívülről próbálta előzni Luciano Burtit, amikor összeért a Jaguar bal hátsó és a Prost jobb első kereke. A Prost-Acer első vezetőszárnya leszakadt, Burti pedig nyílegyenesen a gumifalnak szaladt. A brazilt úgy kellett kiásni az őt és kocsiját elborító gumik alól, hosszú ideig semmit sem lehetett tudni állapotáról. Az első jó hírt Eddie Irvine kürtölte szét, ő tudatta először, hogy Burti eszméleténél van. (A kórházi vizsgálat után kiderült, Burti - számos zúzódással ugyan, de - megúszta a 250 km/óra feletti ütközést.)

A futamot természetesen leállították, új rajtot rendeltek el, melynek során Ralf Schumi autója is lefulladt. Az új rajtnál M. Schumi, Fisichella, Barrichello, Coulthard, Häkkinen és Button autózott pontszerző helyen, döbbenetes módon Fisicót hosszú körökön át nem tudta leelőzni az elvben sokkal jobb autóval autózó Rubinho.

Schumi is gratulálhatott a pódiumra urgó Fisicónak

A legszorosabb csata Fisico és Coulthard között zajlott, nagyjából 0,8-1 mp volt az olasz javára. Ralf Schumi a tizedik helyért Buttonnal csatázott, Barrichello pedig elhagyta első vezetőszárnyát, épp a buszmegállónál, így kénytelen volt egy teljes lassú kört megtenni, hogy kilencediknek térjen vissza. Button is a buszmegállónál rontott, a kerékvetőre hajtott, neki is leszakadt az első szárnya, aztán a túloldali falnak ment. A biztonsági autónak nem kellett bejönnie.

A benettonos olasz és Häkkinen ugyanabban a körben hajtotta végre második kerékcseréjét (DC egy menetttel utánuk következett), kifelé jövet a finn Ralf Schumival együtt érkezett a pályára, a williamses lendületből elment mellette, de következett a pálya leghosszabb egyenese, melynek végén Häkkinen kívülről visszaelőzött. Coulthard is nagyon megérkezett Fisichella mögé, az olasz amíg lehet tartotta a McLarent, de a többtucat lóerő-külonbség ugyanabban az egyenesben, melyben Häkkinen is előzött döntőnek bizonyult.

Másnak ma esélye sem volt

"Nem sikerült jól a rajtom, inkább átlagos volt, de Ralfot jó ütemben tudtam utána leelőzni. A 15-ös kanyarnál elkövettem egy hibát, nem koncentráltam eléggé, kicsúsztam, majdnem a falnak mentem. Túl sokat játszottam a gombokkal. Spában nagy szerepe van a vezetői tulajdonságoknak, így mindig különleges itt nyerni. Továbbra is minden futamon győzni akarunk, bár Monzában nehezebb dolgunk lesz, ott a BMW-Williams versenyképesebb lehet. Majd meglátjuk, hogy mit tehetünk a vetélytársak ellen" - összegzett a ferraris.

"Nem tudtam biztosan, milyen állapotban van Burti, de koncentráltam a versenyzésre. Giancarlo hihetetlen teljesítményt nyújtott, sokkal jobbnak bizonyult, mint a szezon eddigi futamain. Nagyon gyors volt, ezért nehezen tudtam utolérni. Sejtettem, hogy a második kerékcsere után lesz esélyem az előzésre. Amikor visszajöttem a pályára azt hittem, hogy elveszítettem ezt a lehetőséget, mert elém vágott. Szerencsére mégis sikerült elé kerülni. Nagyon elégedett vagyok a második hellyel" - lelkendezett DC.

A nap embere címet M. Schumacher mögött kiérdemlő Fisichella a következőket mondta: "Az új aerodinamikai fejlesztés sokat segített, autóm nagyon gyors volt. Könnyebben lehetett vezetni, és a tapadása is nagyszerű. Remélem Monzában még egy lépést tehetek előre. Nagyon jó munkát végeztünk, csodálatos nap volt, szeretnék köszönetet mondani a csapatnak."

A Belga Nagydíj végeredménye:
1. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:08:05.002 óra (221.050 km/ó átlagsebesség)
2. Coulthard (skót, West-McLaren-Mercedes) 10.098 mp hátrány
3. Fisichella (olasz, Benetton) 27.742 mp h
4. Häkkinen (finn, West-McLaren-Mercedes) 36.087 mp h
5. Barrichello (brazil, Ferrari) 54.521 mp h
6. Alesi (francia, Jordan-Honda) 59.684 mp h
7. R. Schumacher (német, BMW-Williams) 59.986 mp h
8. Villeneuve (kanadai, BAR-Honda) 1:04.970 p h
9. Frentzen (német, Prost) 1 kör h
10. Verstappen (holland, Arrows) 1 kör h
11. Panis (francia, BAR-Honda) 1 kör h
12. Bernoldi (brazil, Arrows) 1 kör h
13. Marques (brazil, Minardi) 4 kör h

kiesett:
Trulli (olasz, Jordan-Honda) motorhiba a 32. körben
Button (angol, Benetton-Renault) kicsúszás 14
Montoya (kolumbiai, BMW-Williams) motorhiba 02

A piros zászló előtt:
Heidfeld (német, Sauber-Petronas) kicsúszás 04
De la Rosa (spanyol, Jaguar-Cosworth) kicsúszás 04
Räikkönen (finn, Sauber-Petronas) váltóhiba 04
Irvine (ír, Jaguar-Cosworth) ütközés 04
Burti (brazil, Prost-Acer) ütközés 04
Alonso (spanyol, European-Minardi) műszaki hiba 2

Leggyorsabb kör: M. Schumacher 1:49.758 p (átlag: 228.546 km/ó, 7. kör)

[origo]

Korábban:

Kettős Williams-siker a Belga Nagydíj időmérőjén