Vágólapra másolva!
Bő egy héttel a Forma-1-es csapatok Budapestre érkezése előtt a mogyoródi versenypálya célegyenesének betonján tartotta a Magyar Nagydíj előtti utolsó sajtótájékoztatóját a Hungaroring Sport Rt. vezérkara.

Miután a Hungaroring 1986-os átadása óta idén hajtották végre a legnagyobb volumenű modernizációt, a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) illetékeseinek ismét hitelesíteniük kellett a ringet, a hazai hatósági üzembe helyezés is megtörtént, úgyhogy tegnapra csak az új főépület, a Millennium Tower átadása maradt. Mivel az augusztus 17-19-i 16. Marlboro Magyar Nagydíjat a magyar millenniumi év utolsó előtti napján futják, nem véletlen a 2500 négyzetméteres, 94 nap alatt felhúzott új toronyépület elnevezése.

A ringnek új arcot szabó négyszintes épületben hat új boksz, a versenyirányítás, időmérés, a FIA és a FOM irodái is helyet kaptak, valamint a vadonatúj sajtóterem. A Millennium Tower, illetve az új bokszok miatt a rajtrácsot húsz méterrel "hátrébb húzták", a célegyenes fölött átívelő Marlboro-hidat pedig 30 méterrel az első kanyar felé tolták.

Így a pilóták sem vezethetnek idén "rutinból", hiszen az eddigi 5-ös rajtkocka lesz a pole pozíció, s a célegyenes végén is módosulnak a fékezési pontok. Ez főként a rajt utáni első kanyarban eredményezhet a szokásosnál érdekesebb versenyhelyzetet. Amit az eddigieknél sokkal kényelmesebb körülmények között élvezhetnek a nézők, hiszen a célegyenesre tekintő lelátót szinte teljes hosszában befedték, a most épített 8611 új ülőhellyel pedig 60 ezresre bővült a ring ülőhelyeinek kapacitása.

A minden eddiginél több ülőhely természetesen minden eddiginél több jegybevételt ígér, akárcsak az a szerencsés helyzet, hogy a pilóták és csapatszemélyzetek kérésére kiadott augusztusi szabadságos hónapban egyedül a mi futamunk maradt a versenynaptárban, s a német Michael Schumacher - ha 3 ponttal többet szerez a skót David Coulthardnál - a mi pályánkon biztosíthatja be negyedik világbajnoki címét.

A jegyértékesítésért felelős Ostermann Forma-1 Kft. első embere, Frank Tamás szerint a belépők 80 százalékát eladták, éppen a tegnapi napon érték el azt a jegyeladási számot, amivel a tavalyi futam zárt. A Hungaroring Sport Rt. szerint a jegyeladás 20 százaléka az utolsó három napra koncentrálódik, az augusztus 15-i Magyarország-Németország barátságos labdarúgó-mérkőzésre érkezők, illetve a Balatonon nyaraló németek is betoppanhatnak Mogyoródra az utolsó pillanatban, ha Schumi megszerzi a rajtelsőséget szombaton.

Pont a németek és olaszok inváziójával számolva az rt. vezérkara a közbeszerzési pályázaton indult két biztonsági céggel is szerződést kötött, a leintés után betonra tóduló szurkolók megfékezésére többszörösen is megerősítette a biztonsági rendszert. Attól azonban Palik László, a Hungaroring Sport Rt. Új elnök-vezérigazgatója sem tart, hogy vasárnapra elfogy az összes jegy, ahogy mondta: "a 110 hektáros infrastruktúrán állóhely mindig lesz".

Bár csak a futam után két héttel esedékes a zárszámadás, az logikus, hogy a pálya másfél évtizedes történetének rekord jegyeladása minden korábbit felülmúló költségvetési bevételt ígér. Deutsch Tamás ifjúsági és sportminiszter szerint, ha a legutolsó becslés idején, 1998-ban 6-8 milliárd forint volt a költségvetés Forma-1-ből származó bevétele szemben azzal a 450 milliós állami támogatással, amit a Hungaroring Sport Rt. akkor kapott, 2001-ben a költségvetési bevétel kétszerese, 15-18 milliárd forint jósolható, a csökkenő, "csak" 405 milliós idei állami támogatás összege mellett.

Ezek az adatok is erősíthetik a magyar fél tárgyalási pozícióit Bernard Ecclestone-nal, a Forma-1 jogtulajdonosával szemben, akivel a sportminiszter a futam ideje alatt folytatja a 2006-ig élő szerződés meghosszabbítására irányuló megbeszéléseket. A FIA múlt heti pályainspekcióján hibátlannak talált ring - a nagyarányú pályabővítés miatt kellett a licencet újra hitelesíteni - a magyar szándék szerint 2007 és 2011 között is otthont adna Forma-1-es futamnak, ilyen hosszú szerződéssel pedig jelenleg a világon egy pálya sem bír.

Németh Andrea

SZTÁR Sport

Korábban:

Hungaroring: Felmentve a dohányreklám tilalma alól