Vágólapra másolva!
Német lapértesülés szerint 2006-tól a Coca-Cola lesz a Forma-1 egyik főtámogatója, az atlantai üdítőital-óriás névszponzorációs jogot is kapna.

Német források szerint gigaüzlet van készülőben a Forma-1-ben, a száguldó cirkuszba való betörést állítólag régóta tervezgető Coca-Cola főtámogatóként szállna be a sportágba. Az amerikai cég évi 130 millió eurót fordítana a sorozatra, igaz, ezért cserébe nagy elvárásai vannak.

A főguru Bernie Ecclestone a hírek szerint névszponzorációról tárgyal az évi húszmilliárd eurós forgalmat bonyolító atlantai óriással, a szerződést hamarost alá is írhatják a felek.

Amennyiben az üzlet megköttetik, "Coca-Cola Formula One World Championship" lesz a világbajnokság hivatalos elnevezése, mindez csak azért érdekes, mert a Forma-1 55 éves fennállása során még soha senkinek nem adta el a nevét...

Korábban számtalan istálló környékezte már meg a Coca-Colát, a vállalat azonban eddig minden megkeresést elutasított. Ecclestone-nal szóba állt, ami nagy siker lehet a tervezett "ellensorozat" 2008-as beindításától rettegő vezető számára, hiszen az évi 130 millió euró plusz szétosztásával gesztust tehet a bevételekből való részesedést évek óta keveslő gyártók felé.