Vágólapra másolva!
Fernando Alonso pole pozícióval nyomatékosította, hogy már hétvégén szeretné begyűjteni pályafutása első világbajnoki címét, a Brazil Nagydíj időmérőjén egyedüliként került az 1:12-es határon belülre. Mellőle a mclarenes Juan Pablo Montoya, míg a harmadik helyről az időmérőn elsőként indult Giancarlo Fisichella rajtolhat. Kimi Räikkönen ezúttal hibázott, csak az ötödik helyet kaparintotta meg, kiválóan ment viszont az autóját pénteken rommá tört Christian Klien, aki hatodik lett. Kijár a dicséretből Tiago Monteirónak is, a portugál a 13. legjobb időt autózta a Jordannel, megelőzte mindkét Williamst és David Coulthardot is.

A pénteki szabadedzéseken a McLaren tesztpilótája, Alexander Wurz volt a leggyorsabb, a szombati harmadikon meg Fernando Alonso Giancarlo Fisichella előtt. A negyediket Kimi Räikkönen nyerte, a finn éppen Alonsót előzte meg.

A 3. szabadedzés élcsoportja:
1. Alonso (spanyol, Renault) 1:12.738
2. Fisichella (olasz, Renault) 1:12.789
3. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes) 1:13.050
4. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 1:13.088
5. Button (brit, BAR-Honda) 1:13.186
6. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:13.529
...10. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:13.952

A 4. szabadedzés élcsoportja:
1. Räikkönen (finn, McLaren-Mercedes) 1:11.929
2. Alonso (spanyol, Renault) 1:12.110
3. Button (brit, BAR-Honda) 1:12.148
4. Fisichella (olasz, Renault) 1:12.158
5. Montoya (kolumbiai, McLaren-Mercedes) 1:12.292
6. Barrichello (brazil, Ferrari) 1:12.382
7. M. Schumacher (német, Ferrari) 1:12.453

Elsőként Giancarlo Fisichella gurult a pályára, minthogy a Belga Nagydíjon elsőként esett ki. A Renault módosította a motort, s új aerodinamikai csomaggal érkezett Interlagosba, hogy megszorongassa a McLarent. Fisichella nem hibázott, 1:12.558-cal állította fel az alapidőt. Mindössze négy tizeddel maradt el délelőtti idejétől, ha később mehetett volna körbe...

A BAR-tól távozó Szato Takuma kijött felvezető körére, majd visszaállt a boxba. A csapat döntése valószínűleg taktikai (bár nem kizárt a műszaki hiba sem), a japánt ugyanis a Belga Nagydíj után megbüntették, Michael Schumacherrel történt ütközése miatt tíz hellyel hátrébb sorolják majd. Illetve így már nem.

A hétszeres világbajnok az első szektorban picivel gyorsabb volt Fisichellánál, középen viszont alaposan visszaesett. A pálya utolsó harmadában sem tudott javítani, négy tizeddel maradt el az olasz idejétől.

David Coulthard már az első mért ponton negyed másodperces hátrányban volt, amit középen közel egyre növelt. A végére 1,3 másodpercre nőtt a differencia, a skót ideje csak az utolsó helyhez volt elegendő.

Jarno Trulli egy tizedet kapott Fisichellától az első szektorban, s középen is egy tizeddel volt lassabb honfitársánál. Schumacherrel volt nagy harcban, de a vége a németnek sikerült jobban, így a toyotás harmadikként ért be. Autójában ráadásul motorcsere is volt, így végső helyezéséhez tízet hozzá kell majd adni.

A jövőre a BMW-hez igazoló Nick Heidfeldet Brazíliában is helyettesítő Antonio Pizzonia szintén egytizedes hátránnyal kezdte gyors körét, de ahogy előtte oly sokan, ő is összeszedett még néhányat. Pontosan kilencet, Trulli mögé, a negyedik helyre fért be.

Pizzonia belgiumi áldozata, Juan Pablo Montoya picivel gyorsabban kezdett, mint Fisichella, a második szektorban azonban már négy tizedre növelte előnyét. Ennyit nem lehetett elveszíteni a célvonalig, a kolumbiai 1:12.145-tel átvette az első helyet.

Robert Doornbos, aki a pénteki második szabadedzésen kiválóan ment (talán mert szülinapját ünnepelte), rontott. A 12-es kanyart bénázta el (pénteken is volt itt egy bakija), kicsúszott, és ugyan visszacsoszogott a pályára, nem fejezte be mért körét. Csapattársa, Christijan Albers két és fél másodperces hátránnyal elvette Coulthardtól az utolsó helyet. Ő nyakfájdalmakra panaszkodott tegnap, így elképzelhető, hogy nem indul a vasárnapi futamon.

Forrás: EPANarain Karthikeyan csakis Albersszel lehetett harcban, s ha nem is könnyen, de három tizeddel végül lenyomta a minardist.

Felipe Massa nem ment rosszul a Sauberrel, a második mért ponton mindössze hat tized volt a hátránya. Ebből a célvonalig egy másodperc lett, ami az ötödik helyet jelentette számára.

A pénteken nagyot bukott Christian Klien sokkal jobban ment, mint csapattársa, Montoyán és Fisichellán kívül mindenkit megelőzött, s 1:12.889-es idővel elfoglalta a harmadik helyet.

Tiago Monteiro, aki Belgiumban meglepetésre pontot szerzett a Jordannel, az első mért ponton egy, a másodikon nyolc tizeddel volt gyorsabb csapattársánál. A portugál végül kiváló időt ment, nemcsak Karthikeyant, hanem Pizzoniát és Coulthardot is megelőzte!

Ralf Schumacher sem Montoyával, hanem csapattársával, Trullival harcolt, s valamivel lassabb volt nála. Összesen 1,1 másodperccel maradt el Montoya s két és fél tizeddel Trulli idejétől, a hetedik helyet kaparintotta meg.

A harmadik ötösből utolsóként Jacques Villeneuve próbálkozott, a kanadai nyolc tizedes hátrányban volt a második mért ponton. Hasonló tempóban haladt, mint R. Schumacher, a végén azonban lassabb volt a németnél, így a nyolcadik hely lett az övé.

A brazilok közül utolsóként Rubens Barrichello ment végig az interlagosi pályán, a Ferrari másodhegedűse tavaly megszerezte a pole-t. Az első szektorban nem ment rosszul, a másodikban viszont volt egy füstölgős fékezése, amelynek hatása hét tizedes hátrányban nyilvánult meg. Barrichello végül két tizeddel kapott ki M. Schumachertől, R. Schumachertől vette el a hetedik helyet.

Mark Webber lassabb volt csapattársánál, Pizzoniánál az első szektorban, a második után egy másodperccel volt elmaradva az első helytől. Az ausztrál néhány ezreddel végül legyőzte Pizzoniát, de Monteirótól kikapott.

A BAR új első szárnnyal próbálkozik a hétvégén, Jenson Button tartotta is a lépést Montoyával az első szektorban. Az angol később visszaesett picit, de a harmadik helyre így is jó volt.

Forrás: EPAFernando Alonsónak már a héten kell a vb-cím, ezt parádés körrel bizonyította. Rögtön az első szektorban gyorsabb volt Montoyánál, a második után egy tized volt az előnye, a célban pedig másfél. 1:11.988-cal vette át az első helyet.

Kimi Räikkönen ezúttal nem volt olyan "jeges", mint szokott, már a pálya elején blokkolta a kerekeket, ami hét tizedjébe került. A különbség tartására még futotta erejéből, javításra viszont nem, ami azt jelenti, hogy csak az ötödik helyről rajtol vasárnap. Alonso páholyban?

Az időmérő végeredménye:
1 F. Alonso Renault 1:11.988
2 J. Montoya McLaren 1:12.145 +0.157
3 G. Fisichella Renault 1:12.558 +0.570
4 J. Button BAR 1:12.696 +0.708
5 K. Räikkönen McLaren 1:12.781 +0.793
6 C. Klien Red Bull 1:12.889 +0.901
7 M. Schumacher Ferrari 1:12.976 +0.988
8 J. Trulli Toyota 1:13.041 +1.053
9 F. Massa Sauber 1:13.151 +1.163
10 R. Barrichello Ferrari 1:13.183 +1.195
11 R. Schumacher Toyota 1:13.285 +1.297
12 J. Villeneuve Sauber 1:13.372 +1.384
13 T. Monteiro Jordan 1:13.387 +1.399
14 M. Webber Williams 1:13.538 +1.550
15 A. Pizzonia Williams 1:13.581 +1.593
16 D. Coulthard Red Bull 1:13.844 +1.856
17 N. Karthikeyan Jordan 1:14.520 +2.532
18 C. Albers Minardi 1:14.763 +2.775
19 Szato T. BAR idő nélkül
20 R. Doornbos Minardi idő nélkül

A Brazil Nagydíj rajtsorrendje:
1 F. Alonso Renault
2 J. Montoya McLaren
3 G. Fisichella Renault
4 J. Button BAR
5 K. Räikkönen McLaren
6 C. Klien Red Bull
7 M. Schumacher Ferrari
8 F. Massa Sauber
9 R. Barrichello Ferrari
10 R. Schumacher Toyota
11 J. Villeneuve Sauber
12 T. Monteiro Jordan
13 M. Webber Williams
14 A. Pizzonia Williams
15 D. Coulthard Red Bull
16 N. Karthikeyan Jordan
17 C. Albers Minardi
18 J. Trulli Toyota - motorcsere
19 R. Doornbos Minardi - idő nélkül
20 Szato T. BAR M - idő nélkül, büntetés Belgiumból + motorcsere