Vágólapra másolva!
A Belga Nagydíj versenybírósága nem bánt kesztyűs kézzel a két kamikázéval, a Michael Schumachert hátbatámadó Szato Takumát, és a Juan Pablo Montoyát felöklelő Antonio Pizzoniát is megbüntette.

A Belga Nagydíj 11. körében, az Eau Rouge-kanyarban Giancarlo Fisichella elvesztette uralmát autója felett, s a gumifalba csapódott. A roncs rossz helyen ragadt, ezért pályára küldték a safety cart, amely két körön át vezette a mezőnyt. Egy kivételtől (Jacques Villeneuve) eltekintve mindenki kiállt a boxba üzemanyagért, néhányan nagy rizikót vállalva száraz gumikat is feltetettek autóikra. Így tett például mindkét BAR és Michael Schumacher is, ám gyorsan be kellett látniuk, hogy a nedves pályán ez még nagyon nem jó ötlet. Visszarakatták hát gyorsan az intermediate gumikat, ami persze jelentős visszaeséssel járt.

A biztonsági autó távozása után a Schumacher mögé került Szato rögtön az első kanyart elrontotta, s belerongyolt a németbe. A hétszeres világbajnok előbb mutogatással, majd a japán sisakjára nyomott kokival nyomatékosította, hogy nem örül a kialakult helyzetnek, a versenybíróság is jelezte, hogy a leintés után kivizsgálja az esetet. A tanácskozás végeredménye az lett, hogy Szatónak a következő, Brazil Nagydíjon az időmérőn kiharcolt pozíciójához képest tíz hellyel hátrébbról kell majd indulnia.

"Az előttem haladó Jordanre koncentráltam, nem számítottam hátbatámadásra" - mondta utóbb Schumacher. "Takuma nem ismer határokat, mintha már a múltban is lett volna egy-két közveszélyes manővere. Most itt az újabb mutatvány, úgy látszik, hiába ültünk le vele a múltban többször beszélni. Én már komolyan nem tudom, milyen terápia segíthetne rajta." Nick Fry, a BAR csapatfőnöke védelmébe vette pilótáját, szerinte csak "szerencsétlen baleset" történt. Ugyanezzel állt elő Szato is, de a versenybíróságot nem tudta meggyőzni.

A Nick Heidfeldet (ő a következő versenyen sem indul, szombat este a változatosság kedvéért kerékpárjával motorossal ütközött, s csontrepedést szenvedett) helyettesítő Antonio Pizzonia négy körrel a leintés előtt trafálta el Juan Pablo Montoyát, megakadályozva a kettős wokingi győzelmet, s hogy a McLaren élre álljon a konstruktőri pontversenyben (arról nem is beszélve, hogy Fernando Alonso kapott két ajándék pontot). A brazil autójára a száradó pálya miatt slick gumikat raktak fel a boxban, ezzel azonnal eszeveszett száguldásba kezdett. Montoyát sem tisztelte, vissza akarta venni a körét, de elszámolta magát, s eltolta a kolumbiait.

"Juan Pablo nagyon-nagyon korán fékezett, sokkal lassabb volt, mint én. Azt hittem, látja, hogy jövök" - tárta szét a karját Pizzonia. "Ha valaki, hát Juan Pablo egyáltalán nem hibás" - mérgelődött Ron Dennis csapatfőnök. "Ő csak áldozata lett egy másik pilóta hülyeségének, ami ráadásul nekünk nagyon sokba került." A versenybíróság nyolcezer dolláros büntetéssel "honorálta" Pizzonia akcióját.