Vágólapra másolva!
Fernando Alonso az Olasz Nagydíjon ugyan 27 pontosra hizlalta Kimi Räikkönennel szembeni előnyét, a McLaren erejét látva mégsem mer még ünnepelni. Michael Schumacher hivatalosan is elveszítette a világbajnoki címet, a Ferrarival ennek dacára a Philip Morris (Marlboro) és a Shell is szerződést hosszabbított Monzában.

Vitathatatlan, hogy Fernando Alonso kivételes képességekkel megáldott pilóta, ám ha idén (a legfiatalabb) világbajnok lesz (ami eléggé valószínű), azt nagyban a szerencsének is köszönheti majd. Legnagyobb riválisa, Kimi Räikkönen egészen elképesztő balszerencse-sorozatot tudhat maga mögött, legutóbb Monzában a 11. helyről rajtolva nyerhetett volna, ám egy kerékcsere miatt kezdhette elölről a felzárkózást. Még úgy is negyedik tudott lenni, hogy egyszer megpördült, iszonyatosan erős autója van a McLarennek.

Az erőviszonyokkal tisztában van Alonso is: korábban ugyan egyszer már kijelentette, hogy meglesz a vb-cím, Monza után azonban ismét óvatosan fogalmazott. "Gondoljunk csak a Magyar Nagydíjra" - kezdte Alonso. "Úgy utaztunk az egyik kedvenc pályámra, hogy egálban lehetünk a McLarennel, erre pont nélkül jöttem el. Ezek után hogy lehetnék magabiztos?"

A Renault spanyolját aggasztja az is, hogy Räikkönen még úgy is ellentmondást nem tűrően vágtatott előre Olaszországban, hogy a verseny elején Jacques Villeneuve feltartotta. "A McLarenek motorcsere után is simán a dobogón tudnak végezni. Nekünk viszont hasonló helyzetben iszonyatosan szenvednünk kéne, hogy odaérjünk az első hatba, nagy különbségek vannak az autók között. Továbbra is csak a megbízhatóságunkra építhetünk."

Räikkönen érthetően csalódottan állt az újságírók elé Monzában, szerinte ha nincs a kerékcsere, nyerhetett volna. "Sokkal szebben is véget érhetett volna ez a nap" - fogalmazott a finn pilóta. "Szerintem Juan Pablót is megelőzhettem volna, de a kerékcsere meggátolt abban, hogy maximálisan kihasználhassam az egykiállásos taktika előnyeit. Nem tudom elhinni, hogy állandóan ilyen dolgok történnek velem, de nem adom fel a harcot: Spában tovább küzdök a világbajnoki címért."

A futam után a McLaren nem csinált titkot abból, hogy erősorrend felállítását tiltó szabályok ide vagy oda, ők bizony helycserére kötelezték volna pilótáikat, ha a leintés előtt nem sokkal Montoya halad az első, Räikkönen a második helyen. "Csapatként dolgozunk, s egy hasonló szituációban ennek megfelelően is cselekedtünk volna" - jelentette ki Ron Dennis csapatfőnök a Premiere adásában. Korábban Norbert Haug is elmondta, a csapat érdekei miatt Montoyának engednie kell, ha rászólnak, ennek megfelelően a Renault vitatott törökországi kommunikációját sem értelmezi erősorrendként. "Teljesen legális csapatmunka volt" - nyilatkozta Haug.

A Michelin részéről Pierre Dupasquier sportigazgató nem tudott magyarázattal szolgálni a gumiproblémák okára (a győztes Montoya az utolsó köröket szétfoszlott bal hátsóval teljesítette, testi épségét kockáztatva), de megígérte, hogy a McLarennel együttműködve hamar kivizsgálják az esetet. (Dennis szerint nem a gumikkal volt baj, hanem a beállításokkal, amelyekhez túl lágy keveréket választottak.) A rivális Bridgestone-ra a Ferrarival közös munka vár, Rubens Barrichello bal hátsóját is cserélni kellett a versenyen. A Scuderiánál fogyóban a türelem, állítólag nagyon elégedetlenek a japánokkal, de hivatalos formában ezúttal sem hangzott el semmi komoly. "Sajnálom a szurkolókat, a gondunk csak a szokásos volt: nincs tapadás, s erre sürgősen megoldást kellene találnunk a Bridgestone-nal" - mondta Jean Todt. A jordanes Tiago Monteiro keményebben odavágott a gumigyárnak, szerinte "visszafele fejlesztenek" a japánok. Luca di Montezemolo Ferrari-elnök kizárta, hogy a csapat 2006-ban Michelinre váltana. (A francia gumigyár jövő év végén állítólag kiszáll a száguldó cirkuszból, bejelentés Spában.)

Michael Schumacher tizedik helyével (Montoya lekörözte volna, ha nem kell a végén lassítania) egyébként hivatalosan is eldőlt, hogy a Ferrarinak idén nem lesz egyéni világbajnoka, a kerpeni a monzai közönség még soha sem végzett ilyen hátul. "Engem jobban meglepett, hogy zsinórban öt évig a legjobb voltam" - reagálta le Schumacher a trónfosztást. "A múltban riválisaink is kerültek már hullámvölgybe, most nekünk jutott ez osztályrészül. Ettől még nem lehet bennünket alábecsülni, visszajövünk! Csak kicsit tovább tart, mint terveztük."

Némi gyógyír a bajokra, hogy a Ferrari Monzában 530 millió euró értékben meghosszabbította a Philip Morrisszal (Marlboro) és a Shellel kötött szponzorációs megállapodását, előbbi 2011-ig, utóbbi 2010-ig pénzeli tovább az istállót. A hétvégén nyilatkozott Bernie Ecclestone is, a főguru szerint Schumacher nem hosszabbítja meg jövőre lejáró szerződését. "Úgy hallottam, hogy a következő idény végén biztosan visszavonul" - pletykált Ecclestone. "A helyére Räikkönen érkezik majd." Ecclestone azt szeretné, ha a finn csapattársa Valentino Rossi lenne, de róla "nincsenek információi".