Vágólapra másolva!
Mario Theissen, a BMW motorsportigazgatója csütörtökön találkozott a sajtó képviselőivel, ahol a BMW-csoport és a Forma-1 kapcsolatáról, a jövőbeni tervekről valamint a Sauberrel való együttműködésről beszélt az újságíróknak.

A BMW új útra lép a Forma-1-ben, miután többségi tulajdont szerzett a svájci Sauber-istállóban. Az új csapat már a 2006-os évadban rajthoz áll - így döntött a BMW igazgatósága 2005. június 21-én. Ez lesz az első alkalom a BMW történetében, hogy teljesen önálló csapattal indul az F1-ben.

"Mostantól a BMW egyszerre koncentrál arra, hogy a Williams ebben a szezonban jól szerepeljen, és a lehető legtöbbet hozza ki autójából, illetve a 2006-os önálló BMW-csapat elindítására. Az új munkatársak keresése és a költségvetés bővítése megkezdődött" - mondta Theissen. A közvetlenségéről híres szakember két dologgal indokolta, miért van szükség önálló gárdára. Szerinte a motorok szerepe csökkent, a karosszéria, a gumik, valamint a pilóték képességei viszont meghatározóbbak lettek. Másrészt "a teljesítmény optimalizálása csak egy teljesen integrált csapattal és uniformizált folyamatokkal érhető el."

A Sauber megbízható alapot nyújt a BMW számára, a csapat kellő szakértelemmel és az egyik legmodernebb szélcsatornával rendelkezik. Theissen megjegyezte: "A Sauber kiváló csapat, nagyszerű technológiai és szakemberi adottságokkal, hatékony működési gyakorlattal. Egyetlen hiányossága, hogy túl kicsi ahhoz, hogy élcsapattá válhasson. A BMW ezért a svájci alapokat meghagyva még tovább bővíti majd a létszámot, és jelentősen megnöveli a csapat költségvetését, hogy a 2006-os autó fejlesztése megfelelően haladjon." A Sauber Hinwilben található telepét a BMW nemcsak működtetni, de fejleszteni is fogja.

Az új csapatot és annak nevét 2006 elején mutatják be a nyilvánosságnak. "Egyelőre nincs közölnivaló ezzel kapcsolatban, ahogy azzal sem, miként folytatódik, ha egyáltalán folytatódik együttműködésünk a Williamsszel" - mondta Theissen.

"A BMW már megmutatta, hogy a legjobb Forma-1-es motort tudja építeni, de most mindent elölről kell kezdeni, hiszen a karosszériaépítés feladata is az új csapat előtt áll. A versenyautó egészének megalkotása türelmet és kitartást kíván. "A BMW mindkettővel rendelkezik, és részletes munkatervvel készül a következő szezon kihívásaira. Tudjuk, hogy hosszú út vezet a sikerhez."

A BMW számára a Forma-1 a legjobb lehetőség, hogy az autóiparban szerzett szakértelmét bizonyítsa. A sportosság a BMW márka egyik alappillére, és az autósport élmezőnyében elért sikerek pozitívan hatnak az arculatra. A versenyautókban alkalmazott innovatív technológiákat a szériagyártású autókban is felhasználja a bajor gyár, sőt, a műszaki tudás áramlása kétirányú.