Vágólapra másolva!
Rubens Barrichello, a Forma-1-es Ferrari-istálló brazil pilótája egy interjúban elárulta, hogy a Williams-BMW a kudarccal végződött Button-mizéria után bejelentkezett nála.

"Frank Williams tavaly személyes megbeszélésre invitált otthonába" - mondta Barrichello a Motorsport aktuellnek. 2005-re szóló szerződésről azonban nem esett szó, "mert akkoriban egyetlen csapat, így a Williams sem tudott volna olyan feltételeket kínálni, mint a Ferrari" - tette hozzá a brazil.

Barrichello sokadszor is megerősítette, hogy a Ferrarival kötött megállapodása 2006 végén jár le. "Szerződésem még a következő szezonra is érvényes, egyelőre fifty-fifty, hogy meghosszabítjuk-e vagy sem." Barrichello nem kíván foglalkozni azokkal a pletykákkal, amelyek szerint jövőre már a BAR színeiben láthatják viszont rajongói.

"Gil de Ferran, a BAR sportigazgatója jó barátom, természetesen váltunk néhány szót, ha összefutunk a paddockban. Ám ez nem jelenti azt, hogy csapatot váltok, sőt, ha esetleg kritikusan fogalmazok a Ferrarival kapcsolatban, az sem jelenti azt, hogy el akarok menni."